Költséges nyugdíjtévedésben vannak a magyarok

Egy új, országos felmérés szerint a magyar felnőttek túlnyomó többsége az időskori anyagi biztonságát fenyegető tévedésben van, ugyanis a valóságoshoz képest sokkal rosszabbnak gondolják az önkéntes nyugdíjpénztárak által elért hozamokat. Ez a tévhit azt is gátolhatja, hogy időben elkezdjék a rendszeres nyugdíjcélú takarékoskodást.

Későn ébrednek a leendő nyugdíjasok

Korosztályi bontásban a leginkább jólinformáltnak a nyugdíjkorhatárhoz legközelebb állók, vagyis az 50 felettiek számítanak, de itt is csak minden ötödik válaszadó tippelt helyesen. Ezzel szemben a 30-asok kirívóan rosszul teljesítettek: csupán 8 százalék adott jó választ, sőt, a többihez képest ebben a korcsoportban gondolták úgy a legtöbben (13 százalék), hogy veszteséget hoztak össze a nyugdíjpénztárak.

„Ez az eredmény egybevág azzal az általános tapasztalattal, hogy a magyar felnőttek viszonylag későn ébrednek rá a nyugdíjcélú öngondoskodás fontosságára. Jellemzően 40 év felett kezdenek komolyabban érdeklődni, tájékozódni, illetve valamelyik pénztárba belépni, holott minden szempontból célszerűbb volna előbb, már a 30-as éveikben elindítani a takarékoskodást. Hiszen minél korábban vág bele valaki, egyrészt annál többször veheti igénybe a jelenleg akár 150 ezer forintos szja-visszatérítést, másrészt pedig annál kisebb havi befizetés is elegendő̋ lehet a nyugdíjcél eléréséhez.”

A magyar felnőttek ugyanakkor nem csak a hozamok terén vannak tévedésben, ha a nyugdíjcélú öngondoskodásról van szó. Az ÖPOSZ korábbi kutatási eredményei azt mutatják, hogy a szükségeshez képest akár 3-4-szer magasabbra, azaz több tizezer forinttal nagyobbra tippelik a válaszadók azt a havonta megtakarítandó́ összeget, amely ahhoz kell, hogy érdemben ki tudják egészíteni majdani öregségi nyugdíjukat. Ez a tévedés szintén veszélyes, mert sok olyan munkavállalót akadályozhat meg az öngondoskodás elkezdésében – ezáltal pedig az elképzelt időskori jövedelem megteremtésében –, aki az anyagi helyzete alapján valójában képes lenne rá.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo