Kiskapuk a napelempiacon

Bár a kormány ideiglenesen felfüggesztette az újonnan szerződő napelem-tulajdonosok számára a hálózati visszatáplálás lehetőségét, a napenergiára váltás továbbra is racionális és belátható időn belül megtérülő befektetés maradt. Az új szerződéseket ugyanis változatlanul szaldós elszámolás mellett köthetik az érintettek. Ráadásul érvényes az inflációs időszakok örök igazsága is: vedd meg ma, mert holnap többe fog kerülni.

Évek óta tudjuk, hogy jövő év végével az új szerződésekre megszűnik a szaldós elszámolás. A visszatáplálás engedélyezése után szinte biztosan csak kedvezőtlenebb feltételekkel, bruttó elszámolással lehet majd új megállapodásokat kötni. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a visszatáplált energia után csak az áramárat kapja meg a tulajdonos, a rendszerhasználati díjat, az adókat és az áfát nem.

Ehhez hozzáadódik a napelemes technológiák drágulása. A globálisan felpörgő infláció, az alumínium- és acélipar energiakitettsége és alapanyaghiánya, az Európa-szerte hatalmas mértékben megnőtt igény a napelemrendszerek iránt és a forintárfolyam romlása miatt a szinte teljes egészében importból származó panelek, inverterek és tartószerkezetek mindegyike kétszámjegyű tempóban drágult év eleje óta. A becslések szerint két év múlva a mostani ár másfél-kétszeresére érdemes számítani. „Most egy átlagos családi ház fogyasztását fedező napelemmennyiség nagyjából 3,5 millió forintba kerül, a megtérülés szaldós elszámolással 10-11 év körül alakul – értelemszerűen a visszatáplálás engedélyezésétől számítva. Bruttó elszámolás és a technológia további drágulása mellett ez akkor is a másfél-kétszeresére hosszabbodik, ha közben az elektromos áram ára is emelkedni fog.” Utóbbi a szakértő szerint ugyancsak reális forgatókönyv.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo