KIheverhető a gyógyszerárbefagyasztás miatti veszteség

Az árbefagyasztás réme nem fenyegeti a gyógyszergyárakat, noha immáron él az a törvény, amely ezt lehetővé teszi. A Richter Gedeon Rt. számára az is megnyugtató, hogy a termelői árak az eddigi befagyasztás előtti, azaz márciusi szintre állhatnak vissza. Az elmaradt haszon is egy fokkal, pontosabban egy milliárd forinttal szerényebb, mint azt áprilisban előre kalkulálták.

Felengedett a fagy, vége a befagyasztásnak, a veszteség pedig elviselhető. A folytatást pedig még nem lehet teljesen tisztán látni. E rövid összegzésbe tömöríthető az áprilistól június végéig tartó gyógyszerár kálvária a Richter Gedeon Rt. szemszögéből. A magyar kézben lévő és a világpiacon mind jelentősebb exporttal jelen lévő gyógyszergyár roppant óvatosan hoz nyilvánosságra információkat arról, hogyan is vészelte át az áprilisi kormányzati beavatkozás – a 85 százalékos szinten történt árbefagyasztás – hónapjait. Még a nyár legelején annyit közölt a Richter Rt. vezérigazgatója, Bogsch Erik, hogy számításaik szerint 3,5 milliárd forint veszteséggel jár együtt az ügy. Június 25-én voltaképpen a számítás beigazolódásáról érvelhetett a tőzsdecég vezetője, azzal a „feloldással”, hogy a 24-én este a kormányzattal kötött megállapodás alapján feloldódik az árbefagyasztás, s így július 1-től a támogatott gyógyszerek termelői árai visszaállnak az áprilist megelőző szintre. A második félév első napjától kezdve tehát abbamarad a veszteség keletkezése, s így „csak” 2,5 milliárd forint az elmaradt haszon.

Bogsch Erik a csaknem valamennyi gyógyszerforgalmazó által aláírt szerződést – még a le nem zárt passzusok ellenére is megnyugtatónak minősítette, s nem pusztán azért, mert körülbelül egy milliárd forinttal szerényebb lesz a káruk, mint ahogyan azt kalkulálni lehetett. A produktumainak több mint 70 százalékát a külpiacon értékesítő gyógyszergyár reményt lát arra, hogy ésszerűen szabályozott keretek között lehet majd tartani a gyógyszertámogatások finanszírozási rendszerét, s az árak hosszabb távú alakítását. Ezzel voltaképpen fátylat borítottak arra a tavaszi vitára is, amikor a befagyasztás ellen azzal érveltek, hogy a Richter-termékek révén 4 milliárdos megtakarítással számolhattak a betegek.

A mostani egyezség alapján azt vállalja a Richter Rt., hogy a nem támogatott gyógyszerek árát szinten tartja december 31-ig. Ez esetben ebben az évben a nem támogatott és a vény nélkül kapható patikaszerek körében a kieső árbevétel után nettó kompenzáció jár a cégnek, melynek mértéke 60 százalék. Ugyancsak e két termékkörről, de már 2005-től szerepelteti a kormányzat, illetve a gyártó a szerződésben azt az alapvető passzust, hogy szabadáras patikaszerekként lehet forgalmazni őket. De mind jövő év januárjától, mind a rákövetkező esztendő elejétől az alacsony árfekvésű, 600 Ft/doboz termelői ár alatt forgalmazott gyógyszerek árát 45 Ft/doboznak megfelelő összeggel, míg a 600 Ft/doboz és 1000 Ft/doboz közötti termelői áron forgalmazott támogatott készítmények árát 70 Ft/doboznak megfelelő összeggel emelik. Pontosabban: emelhetik, de mert versenyben állnak a gyógyszergyártó cégek, nem automatikusan járnak el így. A lakosság pedig gyakorlatilag semmit sem érez ebből a szabályozásból, számukra nemigen jelenik meg a fogyasztói árakban az újszerű megoldás.

Talán a legfontosabb hozadéka a gyógyszeripari cégekkel kötött megállapodásnak az, hogy a kormány 2006 december 31-ig nem él a tisztelt Háztól és a köztársasági elnöktől – aki aláírta a jogszabályt - kapott lehetőséggel, s nem fagyasztja be az árakat. Az új szabályok szerint az árakat euróban rögzítik, mégpedig a 2004. március 31-i szintet véve alapul, azaz a 251,24 forint/eurót. Kimondták, hogy árváltoztatásra ą 6,25 forint/euró elmozdulás esetén kerülhet sor. A kormány az elkövetkező két évben a 2004-re előirányzott 270 milliárd forintos szintről 5-5 százalékkal növeli a gyógyszerkassza kereteit. A növekedést pedig együtt finanszírozza a gyártókkal, mégpedig sávosan.
Bogsch Erik hangsúlyozta, hogy a kormányzattal kötött megállapodás fő erénye: a termelői árak ismét a márciusi szintre állnak vissza, s mert vélhetően valóban nem lesz árbefagyasztás a következő két esztendőben, számolni, tervezni tudnak a gyártók. Ebbe még az is belefér, hogy a kormány és a vállalati kör közösen finanszírozza a gyógyszerkassza túllépését.

A tőzsdecégről szóló hírek mindenesetre jó fogadtatásra leltek a tőkepiacon, a Richter-papírok a bejelentést követően két százalékot meghaladó mértékben drágultak.

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo