A január-augusztusi átlagos áremelkedés 5,9%-os volt: a növény-termesztési és kertészeti termékek ára 8,2%-kal, az állatoké és állati termékeké 3,3%-kal nőtt a tavalyi első nyolc hónaphoz képest. A mezőgazdasági termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások ára 12,3%-kal magasabb volt, mint egy évvel korábban. A termelők jövedelmi helyzete 2004 első nyolc hónapjában 5,7%-kal romlott az árviszonyok változása következtében.
A gabonafélék árszintje 2004. január-augusztusban 21%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az augusztusi árszínvonal az előző évitől 6%-kal elmaradt, a takarmánybúzáért 28%-kal (8200 Ft-tal) fizettek kevesebbet tonnánként.
A burgonya ára a tavalyi első nyolc hónaphoz képest idén 6,9%-kal emelkedett, de augusztusban már közel 33%-kal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.
A zöldségfélék ára idén az első nyolc hónapban 9%-kal emelkedett, a gyümölcsféléké 15%-kal csökkent a tavaly ilyenkorihoz képest.
A vágóállatok termelői ára idén 9%-kal nőtt a 2003. január-augusztushoz képest, ezen belül a vágósertés termelői ára 11,9%-kal, a vágóbaromfié 6,1%-kal növekedett. A tej termelői ára 10%-kal volt alacsonyabb, a tyúktojás ára 20%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
2004 első nyolc hónapjában a mezőgazdasági ráfordítások közül a takarmányok ára emelkedett a legnagyobb mértékben (23,9%-kal) az egy évvel korábbihoz képest, de augusztusban már enyhe csökkenés figyelhető meg júliushoz viszonyítva. 2004. január-augusztusban infláció feletti mértékben emelkedett még a mezőgazdasági termeléshez felhasznált energia (13,7%) és a műtrágyák ára (10,1%). Ez utóbbin belül az egyszerű műtrágyáké 11,9%-kal, míg az összetett műtrágyáké csak 4,8%-kal emelkedett. A mezőgazdasági folyó termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások ára 13,4%-kal, míg a mezőgazdasági rendeltetésű beruházási javak ára 5,8%-kal nőtt 2003. január-augusztushoz képest.
Kicsit nőttek a mezőgazdasági árak
A mezőgazdasági termékek termelői árszintje idén augusztusban 2,6%-kal nagyobb volt, mint egy évvel korábban.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.