Kezd magához térni a magyar mezőgazdaság

A 2023 első három hónapjában tapasztalt erősödés után a második negyedévben tovább javultak a magyar agrárium kilátásai, az ágazat szereplői összességében úgy látják, a kiegyensúlyozottság irányába tart a hazai élelmiszer-gazdaság – derül ki az MBH AgrárTrend Indexből, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának negyedévente közzétett elemzéséből, amelyet az agrárium szereplőinek megkérdezésével készítenek. A búza- és az árpatermés ugyan némileg elmaradt a várttól, azonban így is lényegesen jobb a tavalyi átlagnál, és öt évre visszatekintve is meghaladja az átlagos hozamot. A tavaly az aszály miatt rendkívüli károkat elszenvedő kukorica esetében a kritikusnak számító tenyészidőszakban idén csak az ország kis területén volt szárazság, így jelenleg bíztatók a kilátások. Az állattenyésztők számára jól sikerült az első fél év, ez alapján optimistán tekinthetnek a közeljövőre. A turisztikai szezon egyelőre vegyesen alakul, de így is kedvező hatással volt a megcsappant bolti élelmiszer-keresletre. 

Az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari szakértői úgy vélik, hogy az bár az intézkedések révén több termék ára is alacsonyabb lesz, a boltokban tapasztalható keresletcsökkenés egyelőre nem enyhül, így további visszaesésre számítanak az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom volumenében az év hátralévő részében. „E tényezők együttes hatásaként akár már december előtt egyszámjegyűre mérséklődhet az élelmiszer-inflációs mutató” – vetítették előre.

 

 

 

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo