Kezd magához térni a magyar mezőgazdaság

A 2023 első három hónapjában tapasztalt erősödés után a második negyedévben tovább javultak a magyar agrárium kilátásai, az ágazat szereplői összességében úgy látják, a kiegyensúlyozottság irányába tart a hazai élelmiszer-gazdaság – derül ki az MBH AgrárTrend Indexből, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának negyedévente közzétett elemzéséből, amelyet az agrárium szereplőinek megkérdezésével készítenek. A búza- és az árpatermés ugyan némileg elmaradt a várttól, azonban így is lényegesen jobb a tavalyi átlagnál, és öt évre visszatekintve is meghaladja az átlagos hozamot. A tavaly az aszály miatt rendkívüli károkat elszenvedő kukorica esetében a kritikusnak számító tenyészidőszakban idén csak az ország kis területén volt szárazság, így jelenleg bíztatók a kilátások. Az állattenyésztők számára jól sikerült az első fél év, ez alapján optimistán tekinthetnek a közeljövőre. A turisztikai szezon egyelőre vegyesen alakul, de így is kedvező hatással volt a megcsappant bolti élelmiszer-keresletre. 

„A tavalyi rendkívül nehéz év után idén jobb az időjárás, és csökkentek a termelési költségek, köztük az energia, a növényvédőszer, a vetőmag ára, a szállítás költségei. Ennek ellenére a termelés gazdasági környezete – az infláció és a kamatszint – még mindig nem kedvező, továbbra is elsősorban a kamattámogatott termékek jelentenek segítséget. Jelenlegi várakozásaink szerint azonban jövő év első felére, amikor kiírják a Vidékfejlesztési Program pályázatait, és útjára indul egy hozzávetőleg 3000 milliárd forintos támogatási program a magyar agráriumban és élelmiszeriparban, már megfelelő szintre mérséklődhetnek a piaci alapú finanszírozás költségei. Így a hitelintézetek, köztük az ágazat finanszírozásában élenjáró MBH Bank közreműködésével kezdetét veheti egy korszerűsítési hullám, amelyre égető szükség van a magyar élelmiszer-gazdaság hatékonyságának növeléséhez, többek között ahhoz, hogy képes legyen kevesebb energia felhasználásával jobb eredményeket elérni” – mondta Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója.

2022 eleji szintre erősödött vissza a bizalmi mutató

Az ügyfelek, szakmaközi szervezetek és a bank elemzőinek helyzetértékelése alapján készülő és a hivatalos statisztikákat megelőző agrár-élelmiszeripari bizalmi mutató, az MBH AgrárTrend Index értéke 2023 második három hónapjában 31 pontra erősödött a 48 pontos skálán. Legutóbb 2022 év elején, az előtt állt hasonlóan magas szinten, hogy az orosz-ukrán háború az élelmezés biztonságában jelentkező kockázatok, az energiaárak megugrása és az inputanyagok drasztikus drágulása révén éreztetni kezdte hatását a globális és a hazai élelmiszer-gazdaságban is. 

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo