Kevés a fizetés, elégedetlenek a munkavállalók a versenyszférában

A gazdasági nehézségek munkaerőpiacra gyakorolt hatásai csak fokozatosan, késleltetve mutatkoznak. A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 49 százaléka elégedetlen a fizetésével, 52 százalékuk egy éven belül munkahelyváltást is tervez. 55 százaléknyian egyelőre nem érzik úgy, hogy ha arra kerülne sor, egy munkahelyváltás nehezebb volna számukra, mint egy évvel korábban – derült ki a Trenkwalder szeptember közepén elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.

A gazdasági realitások ugyanakkor már átlépték a háztartások küszöbét, így egyre jobban kitapinthatók kompromisszumok is a munkavállalói elvárásokban. Például az inflációt lekövető bérnövekedésnél a munkavállalók 67 százaléka már fontosabbnak tartja a munkahelyének biztonságát.

És bár 58 százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy ha jövőre nem emelkednek a juttatásai, akkor biztosan felmondanának a munkahelyeiken, a munkáltatók szempontjából reményt keltő fejlemény lehet, hogy az összes válaszadó 61 százaléka átmenetileg megelégszik azzal, hogy amennyiben a munkáltatója nehezebb helyzetben működik, 1-2 éves átmeneti időre fizetésemelésének egy részét nem anyagi juttatásként (például home office lehetősége, képzés, utazási költség, stb.) kapja.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo