Késések: a köztévében védekezett a Budapest Airport illetékese

Zsúfolt légtér, időjárások, no, meg a háború – a reptér pr-vezetője szerint ez a késések oka.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Fontosnak nevezte, hogy az utasok rugalmasan foglalható jegyeket vásároljanak, és átszállásnál kalkulálják be az esetleges késést a következő gép indulásába.

„Nagyon fontos, hogy az utasok készüljenek fel esetlegesen arra, hogy több órát a terminálon kell tölteniük, tehát ha egészségügyi berendezésekre vagy gyógyszerekre van szükségük, azokat a kézipoggyászba érdemes csomagolni” – fogalmazott a vezérigazgató-helyettes.

Elmondta azt is, hogy érdemes a reggeli, délelőtti járatokkal utazni, hiszen ekkor egy adott repülőgép, amely több fordulót teljesít, még nem halmoz fel késéseket, míg az esti járatoknál már jellemzően „begyűrűznek a késések”.

(MTI)

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo