Hogy miért született meg ez az egész szervizdíjas mizéria?
Az állam ezt a könnyített adókkal rendelkező bérfizetési módszert azért találta ki, mert a vendéglátásnak jellemzően olyan magas a munkaerőigénye, vagyis olyan alacsony az egy munkavállalóra jutó elérhető bevétele, hogy rendes adóterhek mellett nagyon nehezen lehet a béreket kigazdálkodni, illetve a bérek fehérítése is komoly cél lehetett a jogszabály megalkotásakor.
Na és akkor a borravaló vajon mi?
És igen, ezzel fejezzük ki az elégedettségünket a minket kiszolgáló dolgozó felé. Mi döntjük el, hogy mennyit szeretnénk adni, de azt is, hogy valóban szeretnénk-e adni. Ha adunk, akkor a teljes (szervizdíjas összeg) 10 százalékát „illik” odaadni. És most egy kulisszatitok: ha tényleg jót akarunk a pincérnek, akkor készpénzben tesszük neki az asztalra. Hogy miért?
Készpénzes borravaló:
ehhez a cégnek jogilag nincs köze
a dolgozó ezt hazaviszi, ha akarja, bevallja az adóbevallásában és ha akar, akkor fizethet utána nyugdíjjárulékot, így majd beleszámít a nyugdíjába
Készpénzes, de közös kasszába megy:
amikor dolgozók közös kasszájába kerül a borravaló és nem a munkavállalókhoz, akkor az összeg még mindig nem a cég bevétele lesz. Ezt a dolgozók közös megegyezése alapján osztják szét egymás között, általában úgynevezett pontrendszer alapján.
Hitelkártyás borravaló:
így már nem tartozik a „vendégtől közvetlenül kapott kis értékű ajándék” kategóriába, hanem azonnal a cég által fizetett munkabér jellegű jövedelemmé válik. Itt nincs áfa, de kiosztani csak az összes munkabért terhelő adó megfizetése után lehet. Vagyis, amit elismerésünk összegéül szántunk, annak majdnem a fele elmegy az adókra.
