Jót tett az árampiacnak a dráguló energiaár

Egyetlen hónap alatt a közönyt a különlegesen nagy érdeklődés váltotta fel a villamos áram piacon, a kapacitás aukción ugyanis tolongtak az érdeklődők.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Gyorsan változik az üzleti szféra reagálása a villamos energia piac hivatalos eseményeire.  Június elején még arról adhattunk hírt, hogy a csaknem 40 magyarországi villamosenergia-kereskedőből csupán hét vett részt az akkori aukción. Az árverési eljárás eredményeként öt kereskedő szerzett jogot áramvásárlási szerződés megkötésére. A júniusi árverésen feljogosított fogyasztó nem képviseltette magát, s az MVM Rt. csúcsidőszaki termékére pedig egyetlen ajánlat sem érkezett.  Most, július végén viszont már úgy lehet összefoglalni az aktuális történéseket, hogy igen nagy létszámú résztvevő és nagy licitálási hajlandóság jellemezte az MVM Rt hatodik kapacitás aukcióját.

Igen nagy létszámú résztvevő és nagy licitálási hajlandóság jellemezte az MVM Rt. 2005. július 21-én megtartott hatodik kapacitás aukcióját. Az árverésen kilenc magyarországi villamos energia kereskedő részvétele mellett az ötödik, 2005. június10-én lefolytatott kapacitás aukción el nem kelt mennyiségek kerültek árverésre: 65 MW zsinór (a hét minden napján 0-24 óráig), és 50 MW csúcsidőszaki (a hét minden napján 06-22 óráig) termék. Mindebből következően a hatodik kapacitás aukció értékesítési időszaka nem fél év, hanem 5 hónap (2005. augusztus 1-től december 31-ig tartó időszak) volt. Valószínűsíthető, hogy a legutóbbi kapacitás aukció óta eltelt időszak igen jelentős külpiaci áremelkedése okozta a nagy érdeklődést és eredményezte azt, hogy ezen az aukción az eredetileg felajánlottnál nagyobb mennyiség, összesen 389,3 GWh villamos energia talált vevőre. (Az aukció szabályzata megengedi, hogy a kiíró MVM Rt. bizonyos feltételek mellett túljegyzés esetén a kiírtnál 10 %-kal nagyobb mennyiséget értékesítsen.) Az árverés eredményeképpen 70 MW zsinórkapacitás (257 110 MWh) 9,30 Ft/kWh áron és 54 MW csúcsidőszaki teljesítmény (132 192 MWh) 10,42 Ft /kWh átlagáron talált gazdára. A két aukción az MVM Rt. mint közüzemi nagykereskedő 2005. második félévére több mint 900 GWh villamos energiát értékesített, ami messze meghaladja a megelőző aukciók eredményét.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo