Mi jellemző még ezekre az adatszolgáltatásokra, mit is takar, milyen követelményeket támaszt az intézményekkel szemben, akiknek ezt meg kell tenni? Először is, hogy különböző gyakorisággal kell ezeket szolgáltatni. Amit kiemelnék, hogy a leggyakoribb a napi gyakoriság, és akkor ezen túlmenően a legritkább adatszolgáltatás évente történik, illetve esetileg, ezen belül elvileg bármilyen gyakoriság előfordulhat. Ezeket a gyakoriságokat a felügyeletek elég rendesen változtatják.

Hogyan lehet az elemzéseket fogyasztani külsőleg, belsőleg? Nem elegendő valahogy összeeszkábálni az elemzést, jelentést, hanem nagyon komoly szabályok alapján ellenőrizni is kell. Meg kell bizonyosodni arról, hogy megfelelő az az információ, amit mi továbbítani akarunk. A felügyelet előír szabályokat, ami alapján ezeket el kell végeznünk. Az egyik legnagyobb követelményt állítja mindazon szervezetek elé, legyen az pénzintézet vagy informatika, hogy mindezt változó környezetben és kivitelben kell tenni. Egyrészt maga a bank is változik, változik a tevékenysége, új termékei vannak, átszervezések összeolvadások, és ehhez mind meg kell felelni. A felügyeletek is változtatnak az igényeiken, tartunk az EU felé, és sokféle direktívának kell megfelelni, aminek keretében ezeket a jelentéseket átgyúrják.

Mi az, hogy adattárház? Manapság az adattárház elég divatos kifejezés, nagyon sokan szeretik használni, de ettől függetlenül Magyarországon igazi jelentős adattárház – főleg pénzintézeti területen – nincs. Vannak kezdeményezések, elindultak bankok ebben az irányban, de még jelentős sikerekről egyelőre nem lehet beszámolni. Ha egy új technológia, egy új lehetőség adódik, akkor azt ki kell próbálni, de az adattárház csak egy informatikai eszköz, amivel sok mindent meg lehet oldani, de önmagában nem megoldás!

Az adattárházban vannak azok az adatok, amiket elemezni akarunk, amiből kimutatást akarunk készíteni. Az adattárházban kell definiálnunk azokat a szempontokat, ami alapján el akarjuk végezni ezeket az elemzéseket, és ott kell definiálnunk azokat a számításokat is. Nagyon fontos, hogy az adattárház nemcsak az adatoknak egy összegyűjtött tömkelege, hanem eljárásokat és funkciókat is tartalmaz, amelyek az adatok gyűjtésére, tisztítására és tárolására hivatottak. Az adattárházban idősoros tárolásról beszélhetünk, tehát nagyon fontos azt hangsúlyozni, hogy történetileg, visszamenőleg rengeteg adatot tárol.

Nézzük meg, mi az, ami a jelentésszolgálati adatpiachoz képest különbözőség! Az adattárház egy szelete, vagy speciális változata egy adatpiac. Adatpiacnak lehet tekinteni tehát az adattárháznak egy szeletét, ami logikailag elkülöníthető. Az adattárházban adatpiacokat lehet létrehozni. A jelentésszolgálati adatpiac egy speciális adatpiac, ami arra próbál megoldást adni, hogy az információs igényeket – amit külső és belső felhasználásra kell előállítani – kiszolgálja.

Milyen ismérvek vannak, amelyek az adatpiacot megkülönböztetik a hagyományos adattárházaktól? Négy fő szempont található. Az első az elemzési szempontok számossága. Jóval nagyobb számban találhatók meg, és közgazdaságilag viszonylag kis konzisztenciával, kis összefüggésekkel írhatók csak le. A másik ismérv, hogy bonyolultabb számításokra van szükség. A felügyeletek a jelentésben lévő különböző mutatószámok, illetve soroszlopok alapján számítási algoritmusokat kérnek, amelyek meghaladják a hagyományos értelemben vett adattárháznak a lehetőségeit, és nagyon kemény programozással oldhatóak csak meg. A harmadik szempont, hogy rengeteg módosítással kell szembenézni, tehát soha nem gondolhatunk úgy az adatpiacunkra, hogy ha az elkészült, akkor beömlesztjük az adatokat, gyönyörű, és onnan kipotyognak a jelentések. Az adatok nap mint nap változnak, vannak visszakönyvelések, olyan események, amelyek később kerülnek be az adatpiacunkba, és ezeknek mind tükröződniük kell a jelentésekben. Az utolsó pedig, hogy több kivétel van a szabály alól. Kifejezetten a jelentésszolgálathoz olyan eljárások definiálása szükséges, amelyek normálisan egy adattárházban nem jelenhetnek meg. Ennek az az oka, hogy a felügyeleteknél és a belső kontrollingon eltérően gondolkodnak az adatokról, mint az üzleti területek, például a hitelezés. A két struktúra, a két gondolkodásmód egyiknek a másikba való leképezéséhez szabályokat kell definiálni.

Az ábra bal oldalán láthatók azok az adatforrások, ahonnan ki kell gyűjtenünk az adatokat, majd ezeket betöltjük, ellenőrizzük és integráljuk. Ez látható az ábra közepe felé tartva a kék sávban. Alul látható, hogy az adatokkal további műveleteket végzünk, úgymint kódolás például. Ha rendelkezésre állnak már az adatok, leellenőriztük őket, akkor tölthetjük be az adatpiacba. Ekkor áll rendelkezésre az az adatmennyiség, amin az elemzéseket le lehet futtatni. Magát az elemzéseket pedig az ábra jobb oldala felé látható lila két oszlop szerinti funkciók végzik el. Hogyha előálltak a jelentések, akkor az ábra jobb oldalán látható narancssárga oszlopban állnak azok a formátumok, fájlok, papíralapú jelentések, amelyekre szükség van.

A Classys tapasztalatai: az első, hogy definiáljuk, hol kezdődik a feladat. Ez azért nagyon érdekes, mert a jelentéskészítés vagy jelentésszolgálat nem egy önálló, magában elhatárolható feladat, hanem itt folyik össze az intézmény összes csatornája – talán mondhatnám így – az összes rendszer, az összes adat, és nagyon sokszor itt derülnek ki azok a hibák, amik korábban nem voltak ellenőrizve. Nagyon fontos definiálni, hogy honnan jönnek majd az adatok a rendszerünkbe, milyen adatok jönnek, és azok hogyan állíthatók elő. Ha ez nincs definiálva, akkor könnyen csúfos vége lehet a projektünknek.

Fontos a felhasználó bevonása, mert azon kívül, hogy meg van határozva, hol kezdődik a feladat, nagyon fontos az, hogy aki használja majd a rendszert, benne legyen a munkában. Ettől érzi sajátjának a feladatot, ekkor érti meg azt, hogy mi történik a rendszerben. Nagyon sokan úgy gondolják, ha egy informatikai rendszer kialakításra kerül, akkor nincs szükség az emberi erőforrásra. Ez részben igaz, részben nem, mert ahhoz, hogy a rendszer jól működjön és benne legyen az a tudás, ami magát a jelentést előállítja, azt csak azok a szakemberek tudják adni, akik ehhez értenek. Ez a szakembergárda lehet a banknál vagy egy informatikai cégnél. Az adatok összegyűjtése az egyik legfontosabb, vagy legkritikusabb része a feladatnak, mert nagyon-nagyon nehéz definiálni, hogy mi hol található. Egy példa: tapasztalataink alapján a bankokban az egyforma közgazdasági tartalmú információk általában nem egy helyen találhatók. Például az ügyfeleknek a neve. Hogyha valakinek van értékpapírszámlája meg folyószámlája, és külön van az értékpapír-rendszer és a folyószámlavezető-rendszer, akkor feltehetőleg két helyen is megtalálhatjuk ugyanazon ügyfelünket. Azonban a felügyelet nem ennyire szofisztikáltan érdeklődik a tevékenységünk iránt, tehát szeretné ezt az egy ügyfelet egyben látni. Ezeknek a kiszűrése, felismerése nagyon nagy feladat.

Az üzleti területekre való kihatás azért érdekes, mert nem csak a jelentésszolgálatnak a hatáskörébe tartozik egy-egy munka, hanem a bank vagy a pénzintézet különböző területeiről jóformán mindenki bevonásra kerülhet a munkába. Akár még az ügyintéző is, aki felviszi a különböző információkat a fiókban, mert az megjelenik a jelentésben, és ha rosszul dolgozik, akkor a jelentés sem lesz jó. Amikor ebbe a munkába belekezdünk, az nem csak az informatika, illetve nem csak a jelentésszolgálat belügye.

Mikor jó az adat és a jelentés? Ez egy kulcspont, amiben általában a szállító és a megrendelő nem szokott egyetérteni, mert a szállító azt szeretné látni, hogy ugyanaz a jelentés áll elő a rendszerből, mint amit ő elkészített. De az a jelentés nem feltétlenül a valóságot tükrözi. Akkor viszont mi az igazság. Ez mindig egyedileg definiálható, és meg kell határozni, hogy mit tekintünk jó adatnak és jó jelentésnek. Ez a tesztelést húzhatja el olyan időtávban, ami beláthatatlan következményekkel jár.

Üzemeltetés: Maga a munka nem akkor záródik le, amikor a rendszer előáll vagy előállnak belőle a jelentések. A munka nem záródik le! Ez a munka ugyan, ha még csökkentett erőforrásokkal is, de egy folyamatos energiát igénylő terület, a felügyeletek és a bank belső működésének változásaiból eredően. Mindig változtatni kell vagy a jelentéseken vagy az azokat előállító szabályokon vagy azokon a banki területeken, ami érinti a jelentéskészítést. Hiú ábránd, hogy ha egy rendszer készen van, akkor betoljuk a sarokba, és az ott magától működik majd. Szükséges hozzá további ismeret, amivel életben tartható és napra készen működőképessé tehető a rendszer.
Tegyük fel, hogy előállítottuk a jelentésünket. A jelentésben vannak azok az adatok, amelyek érdekelhetik a felügyeletet, a belső ellenőrzést, a kontrollingot stb., de ma még ott tartunk, hogy ezekből az adatokból idősorosan összegzett adatokat kapunk, amelyek különböző közgazdasági ismérveket tartalmaznak, így szintén alapja lehet elemzéseknek. Hogyha előállítottuk ezeket a jelentéseket, akkor ebből ismét építhetünk egy adattárházat, amit megint lehet elemezni. A banki tapasztalataink alapján igyekszünk az adatokat olyan formában előállítani, hogy az a felügyeletek, illetve a különböző szerveknek a működését, feladatait segítse. Itt az a cél, hogy egyrészt egy olyan felügyeletet tudjon biztosítani az a szerv, amely erre felhatalmazott, amely preventíven tudja a gazdaságot irányítani, és szükség esetén beleszólni a belügyekbe, illetve értékelni a helyzetet, és ezzel egy olyan képet kialakítani, ami közel áll a valósághoz.
Besenyői Tamás, CLASSYS

Elhangzott a Budapest Kongresszusi Központban tartott bankinformatikai szakmai napon május 23-án.


I. rész
I. rész
III. rész
Jelzálogbanki számlavezetési tapasztalatok
Az internet és mobil banking rendszerek fejlődése