Jegybankelnökség: kezdődik az alkudozás

Koalíciós vita alakulhat ki a Járai Zsigmondot márciusban váltó új jegybankelnök személye körül. Nevek repkednek, politikai csatáról hallani a háttérben, miközben a szabad demokraták - most először nyilvánosan - feltételeket szabtak.

A Népszabadság írásában kiemeli, bár a jelölés joga a miniszterelnöké, a kinevezés az államfő hatásköre, az egyeztetés pedig nem kötelező, úgy tűnik, a szabad demokraták is beleszólnának abba, ki irányítja majd az MNB-t a következő hat évben. Az SZDSZ elvárása szerint az új jegybankelnök függetlensége megkérdőjelezhetetlen, megfelelő makrogazdasági, jegybanki ismeretekkel rendelkezik, és nemzetközileg ismert szaktekintély - mondta Kuncze Gábor, a párt elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. A Reutersnek Kuncze azt nyilatkozta: "Többen, négyen-öten megfelelnek a kritériumainknak. Például Surányi György."

Állítólag ez az, ami hátráltatja a jelölt megnevezését is. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ugyanis állítólag nem igazán támogatná Surányi kinevezését. Mint mondják - három érv szól ellene. Az egyik, hogy őszödi beszédében maga a miniszterelnök bírálta őt. A másik: Surányi az utóbbi években olyan egyéni nézeteket fogalmazott meg, amelyekkel megosztotta a szakmai közvéleményt. A harmadik - ezzel ellentétes, ám politikailag fontos érv - az, hogy Surányit nem igazán szeretik a szocialista párton belül - még a Bokros-csomag idejéből túl liberálisnak tartják. Gyurcsány Ferenc a hírek szerint a közös üzleti múltú Simor Andrást, a Deloitte első emberét favorizálja. Sokan azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a két nagy csatája eredményeként végül egyikük sem lesz majd a jegybank elnöke. És itt már lehet válogatni: Karvalits Ferenc, a Wallis és a Graphisoft igazgatóságának tagja, a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. elnöke, Hamecz István, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, Neményi Judit és Oblath Gábor, a jegybanktanács tagjai is szóba kerültek, de Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója, Erdei Tamás, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója, Farkas Ádám, az Allianz Bank vezérigazgatója és Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója is szerepelt már a hírekben.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo