Isten áldd meg a magyart, ha ki akarja számolni várható gázszámláját

A Magyar Villamos Művek szeptember 7-én általános lakossági tájékoztató kampányt ígért, hogy az új rezsiszabályok könnyebben érthetők legyenek az ügyfeleknek. Ebből eddig nem sokat láttunk, mondjuk úgy semmit, ezért saját szakállunkra kezdtünk el dolgozni. Ha a rendkívül rosszul megfogalmazott MVM anyagok alapján tévedünk, elnézést kérünk, de igyekeztünk nagyon precízek lenni.

Az áram várható árának kiszámolása elvileg nem olyan nagy probléma, hiszen egyrészt ennél a terméknél mindössze kétszeres az árugrás, amennyiben túlesünk az államilag támogatott átlagon, másrészt itt nem játszik az úgynevezett fogyasztási jelleggörbe. Igazából elég két információt megjegyezni. 2523 kWh éves fogyasztásig 36 forint/kWh marad az ár, e felett pedig 70,1 forint/kWh-t kell fizetni. Havi elszámolás esetén pedig 210 kWh a határ.

Egész más a helyzet a gáz várható árának kiszámolása esetében. Az első mondat majdnem ugyanaz. Itt egyetlen különbség, hogy a gáznál az árugrás horror nagyságú, hétszeres. 1729 köbméter éves fogyasztásig 102 forint/köbméter marad az ár, e felett viszont 747 forint/köbméter a tarifa. A második mondat esetében viszont megérkezik a nagy zűrzavar, ha havi elszámolásról beszélünk. A kormány itt is mond egy havi 144 köbméteres számot, amit olcsóbban kapunk, de belép a nagy fogyasztási jelleggörbe gondolat. Erre azért van szükség, mert a gázt a nagy többség fűtésre is használja, vagyis társadalmi méretekben egész más a gáz fogyasztási volumen télen és egész más nyáron. Ezt próbálják meg tükrözni számlázáskor. A probléma csak az, hogy senki nem tudja a saját fogyasztási jelleggörbéjét. Az officina.hu közölt egy ilyen jelleggörbét, de ez csak az évtizedes lakossági átlagfogyasztást mutatja havi bontásban.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo