A negyedévenkénti esetsűrűséggel készülő GKI-Wallis Ingatlan Rt. ingatlanpiaci elemzésének aktuális produktuma szerint az elmúlt hónapokat a stagnálás tendenciája jellemezte, ugyanakkor eltérő módon jellemezhetők az ingatlanpiac egyes szektorai. Az áprilisban készített előrejelzés szerint a következő 12 hónapban az infláció körüli, illetve feletti árnövekedést feltételeznek a szakma cégei. A lakóingatlanoknál – az új otthonok esetében – továbbra is hat a megszigorított hitelezési rendszer, 7, illetve 9 százalékos drágulás lehetséges, s tovább növekszik a deviza alapú hitelezés, melyről Akar László, a GKI vezérigazgatója jelezte: a komoly árfolyamkockázat dacára is nő a keletje az ilyen finanszírozásnak. Az új lakások iránti keresletet nagyban befolyásolja az a körülmény, hogy a vevők megelőzőleg eladják addigi otthonaikat. Csakhogy – folytatta e gondolatot Báthory Balázs, a Wallis Ingatlan Rt. vezérigazgató-helyettese – a használt lakások piacán a korábbinál is kiszámíthatatlanabb és előrejelezhetetlenebb állapotok uralkodnak. Kimutatható azonban, hogy bővül a külföldi – például ír - lakásvásárlók aránya, illetve azoké is, akik befektetőként szánják rá magukat az üzletre. Egyelőre azonban nem sok jóval kecsegtet a bérbe adandó lakások piaca, a kereslet ugyanis több mint mérsékelt.
Az aktuális elemzés szerint a logisztikai, a raktár- és az irodapiac pozíciói javulnak. A Wallis ezt nem csupán a partnercég kutatási adataira, hanem saját üzleti vállalkozására alapozva is állítja: Fót mellett 37 hektáron, illetve Budapesten fektet be logisztikai, raktározási létesítmény építésébe, működtetésébe, s alapvetően motiválja az a meglátása is, hogy hosszú távra szóló, euró alapú bérleti szerződést kötve bővíti kínálatát az irodapiacon. Ez utóbbi szektor nem most, hanem az elkövetkezendőkben lendül fel ismét, amire a 30-40 ezer négyzetméternyi valós keresletből következtetnek. Egyelőre azonban az irodák negyede üresen áll, a jelentős túlkínálat pedig fékezi a bérbeadási, mind az építési árak drágulási ütemét. Báthory Balázs a javuló trendet annak tulajdonítja, hogy nemzetközi cégek késznek mutatkoznak további nemzetközi szolgáltatások – telefonon nyújtott szervizek, könyvelések – hozzánk telepítésére. Ebben a szektorban nem várható, hogy Budapest vízfej jellege csökkenjen, mivel a nemzetközi cégek az itt kapható szolgáltatásokért – a kvalifikált, nyelveket beszélő személyzet túlkínálatáért – választják a magyar fővárost. A raktár- és logisztikai piac már túllépi Budapest határait, s jellemzően a jó közlekedési infrastruktúra áll a döntések hátterében.
A GKI is, a Wallis is az ingatlanpiac új húzó ágának a Public Private Partnership ügyleteket tartja, az oktatatási tárcát 70 milliárd forintos piacként könyvelik el például, s hivatkoztak a kormányzat minap eldöntött börtönépítési programjára. A gazdaságkutató szerint nivellálódik, de változatlanul befektetésvonzó a gyógyidegenforgalom. Az adatok szerint Balfon, Egerszalókon 11 ezer forint a közműves telkek négyzetméter ára, Hajdúszoboszlón, Hévízen 12-25 ezer forint.
.
Ismét jövedelmező lesz az irodapiac
A hosszú távra szóló, euró alapú bérleti szerződés a jó üzlet az irodapiacon. A Wallis Ingatlan Rt. a budai bérlemények iránti kereslet emelkedő trendjét ugyanúgy vélelmezi, mint a Public Private Partnership ügyletek számának gyarapodását.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér

Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.

Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.

Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét
A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.