Az infláció dinamikája és a pénzromlás ütemét alakító tényezők alapján a régió gazdaságait három csoportra osztja az ICEG Európai Központ által készített Patterns of Inflation and Disinflation című tanulmány. Az egyik csoportban – balti államok, Csehország és Horvátország – az inflációt a rögzített, vagy erőteljesen irányított árfolyamrendszer és egy szigorú monetáris politika révén már a kilencvenes évek közepére sikerült egyszámjegyűvé csökkenteni. A második blokkba tartozik Szlovénia, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország. Ezekben az országokban a kilencvenes évek második felében lelassult a dezinfláció folyamata, a pénzromlás üteme pedig beragadt a mérsékelt infláció alacsony tartományába. A csoportba tartozó gazdaságok mindegyikénél a jegybankok erőteljes lépéseinek – árfolyamsáv kiszélesítése, hazai valuta felértékelődése, inflációs célkitűzések bevezetése - következtében a közelmúltban az infláció 10 százalék alá csökkent. Oroszországot, Romániát és Ukrajnát viszont még mindig a kelet-európai átlagot tartósan meghaladó infláció, a pénzromlás ütemének erőteljes ingadozása és a inflációs tényezők gyakori változása jellemzi. Ezekben a gazdaságokban csak egy hosszabb távú folyamat eredményeképpen képzelhető el az infláció jelentős mértékű csökkenése.

Rövidtávú folyamatok

Az infláció jelentős csökkenése 2001-ben, és a tendencia 2002-es folytatódása három külső és belső tényezőnek tulajdonítható. 2001-2002-ben a megelőző két évnél jóval mérsékeltebb költséginfláció volt a jellemző. Ebben szerepe volt az eurózóna csökkenő inflációs nyomásának, és nem utolsó sorban az olajárak korábbinál kedvezőbb alakulásának. Ezekben a gazdaságokban azonban az árindexben jelentős az élelmiszerek aránya (a fejlett gazdaságú országok átlagát kétszeresen meghaladó), így az infláció alakulásában fontos szerepe van a mezőgazdasági és az élelmiszerárak változásának. Miután a világgazdaságra továbbra is az olaj- és nyersanyagárak mérsékeltebb növekedése, valamint az élelmiszerárak csökkenése jellemző, várhatóan a dezinflációs folyamatok 2002-ben is folytatódnak.

A nominális bérek alakulásában jelentős különbség mutatható ki az országok között, ugyanakkor a legtöbb közép-kelet-európai gazdaságra a bér- és jövedelemkiáramlás felgyorsulása jellemző. Az okok azonban különbözőek. Esetenként e mögött a lazuló fiskális és jövedelempolitika (Csehország, Magyarország, Románia, Bulgária), máskor a politikai ciklus hatásai (Csehország, Magyarország), illetve a gyors jövedelem-bővülés által a korábbi reálbércsökkenés kompenzálása (Oroszország, Románia, Ukrajna) áll. A munkatermelékenység és a reálbérek növekedése közötti viszony 2001-ben csak Magyarországon és a FÁK országokban alakult kedvezőtlenül.
A dezinflációt segítő harmadik tényező a nemzeti valuták, sőt egyes országokban – köztük Magyarországon is – a nominális árfolyam felértékelődése volt. Több gazdaságban azonban rövidtávon problémát jelenthet a monetáris és fiskális politikák közötti megfelelő összhang hiánya, illetve, hogy az elmúlt 1 – 1,5 évben jelentősen nőtt a költségvetési deficit, valamint a reálbérek.

Középtávú kihívások

A térséget jellemző infláció alakulását az elkövetkező években a következő tényezők befolyásolhatják: az árszerkezet átrendeződése, a gazdaságok reál- és nominális konvergenciája, a monetáris politika és ehhez kapcsolódóan ez árfolyamrendszerek alakulása, valamint a tőkebeáramlások növekedése.
A hatósági árak köre a régióban az összes ár 15-30 %-a között van, és számos helyen még jelentős árkiigazításra van szükség. Ezekben a gazdaságokban az EU csatlakozás hatására bekövetkező árszerkezet változások is okozhatnak átmeneti áremelkedést.

A reál-konvergencia kulcseleme a jövedelmek közeledése a fejlett országokéhoz, és ebben döntő tényező a termelékenység gyorsabb növekedése lesz. Miközben ez mérsékli a költséginflációt, előtérbe kerül a Balassa-Samuelson-hatás. Ennek mértékét a különböző elemzések átlagosan 1,5-2,5 % ponttal magasabb inflációban határozzák meg a kereskedelembe kerülő és nem kerülő javakat előállító szektorokra jellemző eltérő ütemű munkatermelékenység növekedés kapcsán. A maastrichti konvergencia-kritériumok kapcsán a költségvetési hiány és államadósság csökkenése, illetve a kamatok közelítése kedvezően hat az inflációra, ugyanakkor a fiskális korrekció, és a rövidtávú reálkamatokban lévő eltérés okozhat inflációs problémát. Ezen felül a nettó tőkebeáramlás növekedése is kihívást jelenthet az adott országok gazdaságának. A gazdaságpolitikák kialakításakor számítani kell a hazai aggregát kereslet növekedésére, a folyó fizetési mérleg egyenleg romlására, vagy/és a bérek erőteljesebb növekedésére. Mindez azonban megfelelő fiskális- és jövedelempolitikával korrigálható.