Indul a Bank Austria Creditanstalt AG

A Bank Austria/Creditanstalt csoport egy projectteamet bízott meg a Bank Austria és a Creditanstalt jogi egyesüléséhez szükséges lépések előkészítésével, amelynek következtében létrejön a Bank Austria Creditanstalt AG. Az integráció előreláthatólag 2001. első félévében valósul meg. Az új struktúrával a BA/CA csoport két alapvető cél megvalósítására törekszik: a költségek további csökkentésére és a piaci ütőképesség növelésére fekteti a hangsúlyt. Ahogy a bank elnök vezérigazgatója Gerhard Randa mondja „Az integráció egy előremutató lépés.”

A Bank Austria és Creditanstalt jogi egyesülése lehetővé teszi, a nem közvetlenül az ügyfelekkel kapcsolatosan – az 1997-ben megtett integrációs lépések ellenére – fennálló átfedések kiküszöbölését.

A BA/CA csoport az elmúlt négy évben konzekvensen egységesítette a termék- és szolgáltatáspalettáját, valamint az ügyfélkiszolgálás folyamatát. Számos területet – mint pl. a treasuryt, vagyonkezelést, pénz- , értékpapír-forgalmat, a számvitelt és a kontrollingot, valamint az egész IT részleget – a konszern érdekeinek megfelelően alakított át. Ezáltal a csoport know how-ja összeadódott és költségcsökkenést ért el.

1996 óta a működési költségek mértéke annak ellenére nem emelkedett, hogy az üzleti eredmények területén jelentős növekedést ért el a bank, így ennek aránya a mérlegen belül 1/3-dal csökkent, és a költség/bevétel hányados 74 %-ról 67 %-ra mérséklődött. Ebben az időszakban (1996-2000-ig) a ROE 4 %-ról 13%-ra nőtt.

Ezáltal a BA az 1997–2002 időszakra tervezett költségszinergiát – 175 m eurót – a terveknek megfelelően teljesíteni tudja.

Ez a sikeres út az elmúlt évek gazdasági fellendülésének is köszönhető. Az elmúlt évek „hátszele” időközben jelentősen gyengült, és az árverseny – ha ez egyáltalán még lehetséges – tovább fokozódik.

Annak érdekében, hogy az elmúlt évek fejlődését a jövőben is biztosíthassuk, a még fennálló szinergiában rejlő lehetőségeket ki kell használni. Gerhard Randa álláspontja szerint: „A következő évek eredményeinek biztosítása érdekében most kell lépéseket tennünk.” A tervezett integrációs lépés hatására a költségeket évi min. 100 millió euróval kell mérsékelni, ami a 2002-ben realizálódó 175 milliós szinergiacsomag lezárását követően lép érvénybe.

A Bank Austria Creditanstalt AG jogi egyesüléséhez szükséges lépéseinek kidolgozásával egy projektteamet bíztak meg, amelynek tagjai Karl Samstag, Ewald Nageler, Wolfgang Haller, Jürgen Danzmayr és Jochen-Michael Speek.

A még fennálló átfedések felszámolása következtében, különösen a már említett, nem közvetlenül az ügyfelekkel kapcsolatos területek esetében, az ezzel összefüggő költségmegtakarítások mellett gyorsabb döntési folyamatokra lehet számítani, amiből elsősorban az BA/CA csoport ügyfelei profitálhatnak majd. Az eddigi ügyfélkapcsolati struktúra változatlan marad. A tervek között elsősorban az ügyfélkiszolgálás minőségének javítása, ill. a termékpaletta szélesítése szerepel. Az egyesülés révén kínált még színvonalasabb termékkonstrukciók előnyeit elsősorban a vállalati és a kiemelt privát ügyfelek élvezhetik. Erich Hampel, a Creditanstalt vezérigazgatójának nyilatkozata alapján: „Az ügyfeleink lesznek a nyertesek.”

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo