Igazat mond-e Orbán Viktor?

Orbán Viktor szeptember 8-án, csütörtökön a Bosch Budapest Innovációs Kampuszának avatásán kijelentette, fél évvel a háború után 11 ezer szankció van érvényben Oroszországgal szemben. Az oroszok meggyengítésére tett kísérletek nem jártak sikerrel. Ezzel szemben Európát térdre kényszerítheti a szankciók okozta brutális infláció és energiahiány. A kérdés, hogy valójában mit okoznak a szankciók?

Összefoglalva az inflációt az energiaárak emelkedésének köszönhetjük. Az energiaárak elszabadulásának első fő oka pedig nem a háború és nem a szankciók, hanem a pandémia utáni helyzet. A világjárvány idején leálltak az energiapiaci fejlesztések és kutatások, aminek következményeit mindmáig szenvedjük. Az Orbán Viktor által jelzett 11 ezer szankció pedig bizony súlyosan érinti Oroszországot és egyelőre jóval kevésbé Európát. Ugyanakkor a hatodik szankciós csomag valóban kard ki kard helyzetet hozott, de ennek eredménye még közel sem lefutott. Például olyan előre kiszámíthatatlan tényezőktől is függ, mint a téli időjárás. Egyáltalán nem mindegy, hogy az idén hány fokos mínuszok lesznek. Aztán az ukrajnai hadihelyzet alakulása is nagyban befolyásolhatja a végeredményt, még Putyin bukása sem kizárt. Szóval egy háború közepén járunk, ahol forgandó a hadiszerencse, amit a földgázárának drasztikus fel-alá szánkózása jól szimbolizál. Ebből a helyzetből egy döglött lóra asszociálni, minimum túlzás.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo