Holdingmarketing és ami mögötte van

Ha a magyar óriások - például a Demján Sándor nevével jellemzett cégcsoport - áthelyezik székhelyüket Szlovákiába, nem lesznek elsők. Štefan Kassay professzor, miközben bemutatta magyarul megjelent négykötetes A holding típusú cégek marketingstratégiája című könyvét, azt is jelezte: már születőben vannak azok a kis holdingok, amelyek a térség országaiban mostanában kezdtek el növekedni, terjeszkedni.

Az esettanulmány a cukorkagyár, a téma a vocsderes, majd a hagyományos értelemben vett privatizáció, s az annak folyományaként létrejött szlovákiai nagyvállalatok holding jellegű tevékenysége, e cégtípusok marketingje, piacpolitikája, alkalmasint nemzetközi hálózattá fejlődése. Dr. Štefan Kassay, a szerző, nem takarékoskodott a szóval, négy kötetet írt és adott ki anyanyelvén, illetve magyarul, szűkített formában pedig bolgárul, oroszul, angolul és cseh nyelven. A 11800 forintért forgalmazandó magyar kiadás A holding típusú cégek marketingstratégiája címet viseli, s több egyetemen ajánlott jegyzetként is szerepel majd. A könyvet dr. Bőgel György, a CEU Business School tanára, a Debreceni Egyetem docense és dr. Frantisek Lipták docens, a besztercebányai Bél Mátyás Közgazdasági Egyetem tanára, a Szlovák Vezetéstudományi Szövetség elnöke mutatta be a magyar kiadás megjelentetése alkalmából. Štefan Kassay professzor a Piac & Profit kérdésére válaszolva elmondta, hogy hazájában – akárcsak nálunk – a gazdasági társaságokról szóló jogszabályok nem ismerik a holding kategóriát, de a gyakorlat annál inkább létre hoz olyan, anyacégből, leányvállalatokból álló szervezeteket, melyekre a holding jelleg már ráillik. Amint az is, hogy egyáltalán nem azonos pénzügyi folyamatok, belső finanszírozási és irányítási rendszerek illenek e bonyolult szerkezetű cégekre, mint az „egynemű”, sokszor fizikai értelemben is kisebbekre. Szlovákiában mindezen túl ötszáz nagyvállalat szinte már kijárta a törvényhozásnál, hogy legyen tényleges jogi kategória a holding is.

Štefan Kassay a négy kötetből egyet – az utolsót – egy valóságos szlovákiai nagyvállaltról írta, az esettanulmány főszereplője az I.D.C. nevű, amúgy cukorkagyártással foglalkozó társaság. Ennek a vállalkozásnak a 90-es évek óta tartó növekedése azzal is együtt járt, hogy átlépte az ország határait, s a visegrádi négyeknél mindenütt megtaláhatók elsősorban kereskedő, újabban pedig már logisztikai leányvállalatai is. Az esettanulmány írója természetes folyamatnak tartja a profit repatriálást, bár a holding jellegű vállalat egyelőre visszaforgatja a hasznot a helyi cégekbe. Kivált azért, mert a marketingnek másmilyen befektetési igényei vannak a más és más kultúrájú országokban. A szlovákiai szerző művét a budapesti CEU és a Debreceni Egyetem használhatja jó eséllyel oktató munkájához, kiváltképp azért, mert az előbbi helyen sok olyan hallgató tanul, akinek hazájában még most indulnak el azok a privatizációs és vállalatépítő folyamatok, amelyek akár Magyarországon, akár Szlovákiában már lezajlottak. Debrecenben pedig szinte szemmel láthatók azok a kis holdingok, amelyek a térség országaiban mostanában kezdtek el növekedni, terjeszkedni. Štefan Kassay a Piac & Profit egy további kérdésére válaszolva azt is kifejtette, hogy a nagy vállalatcsoportok maholnap sokkal intenzívebben jelennek meg a környező országokban. Ha a magyar óriások - például a Demján Sándor nevével jellemzett cégcsoport - áthelyezik székhelyüket Szlovákiába, nem lesznek elsők. Az adózási rendszer kínálta előnyökkel – és persze a szinte belpiacnak számító szomszéddal – a csehek már éltek.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo