Hol a legjobb élni Magyarországon, mi már tudjuk

Budapest, Debrecen és Pannonhalma környékén a legjobb élni 2024-ben Magyarországon az MBH Jelzálogbank élhetőségi rangsora szerint, azonban az élmezőnybe került, fővároson kívüli területek pontszámai között igen kis különbség mutatkozik. A szakértők ezúttal is azt vizsgálták, hogy az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a bűnözés, a munkaerőpiac, a vásárlási lehetőségek és a lakóingatlanok megfizethetősége milyen hatást gyakorol az ország 174 járásában és Budapesten a lakáspiacra, amely a gazdasági helyzet javulásával idén újból élénkülést mutat.

„A tavalyi keresletcsökkenés után idén élénkülés látszik a lakáspiacon. A javuló gazdasági kilátások, illetve a mérséklődő kamatszintek lehetővé tehetik, hogy többen döntsenek a lakásvásárlás mellett. 2024 első három hónapjában, negyedéves alapon nominálisan 2,7 százalékkal nőttek a lakásárak az előző negyedévi 1,5 százalékos emelkedést követően, az év hátralévő részében a lakásárak további emelkedésére számítunk. 2024-ben országos szinten a hitelfelvevő családok száma elérheti a 12 ezret” – mondta Soós Csaba, az MBH Bank lakossági üzletfejlesztési ügyvezetője.

Az MBH Bankcsoport célja, hogy ügyfeleinek az ország bármely pontján magas színvonalú, személyre szabott ajánlatokat nyújtson. A kutatás eredményei hozzájárulnak ahhoz, hogy szolgáltatásait még inkább a helyi igényekhez tudja igazítani, legyen szó hitelnyújtásról, befektetési lehetőségekről vagy lakásvásárlási tanácsadásról. (MBH)

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo