Aztán ott az egészségügy és a közoktatás, amelyek mélyrepülése ugyancsak látványosan elképesztő. A világ kormányai ritkán költenek stadionokra, kivétel, ha szuper gazdagok, mint Katar és éppen Labdarúgó Világbajnokságot szeretnének rendezni. Ennek oka, hogy a sportlétesítmények építése jellemzően nem állami feladat. Annál inkább az infrastruktúra-fejlesztés, vagy építés, utak, vasutak korszerűsítése, az egészségügy és a közoktatás. Ezekre meg így összességében nem nagyon jut. Amikor elindultunk az államadósság emelkedésének rögös útján, akkor az volt a gondolat, hogy nem baj, majd kinövekedjük. Na, ennek a „kinövekedés koncepciónak” lett vége akkor, amikor egymás után megérkeztek a globális problémák, mint a világjárvány, az energiaválság és a háború. Növekedés helyett pedig beköszöntött a recesszió korszaka és ezzel immár nyíltan is az „adós fizess, beteg nyögj” közmondás keserű világa.
A legnagyobb probléma, hogy a közgazdaságtan már nagyon régóta tudja, a világ ciklikusan fejlődik. Egyszer fel, egyszer le. A fejlett államok ehhez szabják életüket és úgynevezett prociklikus költségvetéseket készítenek. Amikor felfelé megy a világgazdaság, akkor takarékoskodnak a nehéz időkre, amikor lefelé, akkor költekeznek, hogy csökkentsék a bajt. Na, ennyit kellett volna tenni és akkor most nem a kátyúk országában élnénk a szó átvitt és valódi értelmében.