Ha egy sikeres céget akar létrehozni, a vezetőnek magával kell kezdeni. Csak sikeres vezetők tudnak sikeres munkatársakat megnyerni maguknak. A sikeres emberek figyelme kifelé fordul, ők azok, akik másoknak figyelmet adnak. A kevésbé sikereseket nem érdeklődés, hanem befelé forduló figyelem jellemzi, ők figyelmet akarnak. Miért fontos ez? A termelés mindig kiáramlással kezdődik. Egy levél vagy telefon, felmérés, egy tárgyalás, és maga a szolgáltatás is kifelé forduló figyelem, vagyis egy kiáramlás a cégtől az ügyfelek felé. Akár irányított kommunikációt, energiát vagy akciót áramoltatunk ki, az beáramlást fog eredményezni, amelynek mennyisége, és persze minősége (érdeklődés, bevétel, új munkatársak, stb.) a kiáramlás mennyiségétől és minőségétől függ.
A vezetőnek nagyon jónak kell lennie abban hogy kiválassza a megfelelő embereket. Ki kell szűrni, hogy kik azok, akik kevésbé mutatják magukat érdekesnek, fontosnak. Az igazán fontos emberek érdeklődők, és nem mutatják, hogy fontosak, szemben azokkal, aki folyton a fontosságukat mutogatják, és elég sok problémát okoznak nekünk.
A legjobb emberek lesznek a vezető legfontosabb erőforrásai. A hangsúly a termelésen van. A termelő egyén figyelme a kiáramláson van, mit kell termelni, mit tehetek, miben segíthetek a cégemnek, munkatársaimnak, ügyfeleinknek. A nem termelő egyéné a mennyi pénzt tudok kapni, hogyan szerezzem meg ezt az állást? A motivációja tehát elsősorban az, hogy először kapjon pénzt, majd csinál valami kis kiáramlást. A kiáramlás sokkal szentebb, sokkal erkölcsösebb, hatékonyabb és sokkal kifizetődőbb mint a beáramlás. Ha kiáramoltatunk, a pénz be fog jönni hozzánk, a termelő ember figyelme pedig éppen ezért azon van, hogy mit tud kiáramoltatni.
Az interjúkon a legfontosabb azt megtudni, hogy a jelentkező mennyire összpontosít a munkájára. Az egyik hiba, amit elkövethetünk, hogyan mutatjuk be a munkát, amire embert keresünk. Ne a szépségeiről beszéljünk, mutassuk be reálisan. Ha a feladat igazán kemény, beszéljünk arról. Ha pedig ettől lesz az adott személy érdeklődő, ő hajlandó lesz termelni.
A másik gyakori hiba, hogy miután bemutattuk a cégünket, megkérjük, hogy beszéljen magáról. Ezzel a jelölt lehetőséget kap arra, hogy érdekesnek mutathassa magát. Majd megkérdezzük, hogy mit csinált korábbi munkahelyein. Mindennek az eredménye egy jó hosszú beszélgetés, amit majd egy hosszas kiértékelés követ a felelős kollégákkal, hogy dönteni tudjunk. De mi alapján? A jelentkező saját PR-ja alapján, amit alaposan begyakorolt, és Isten tudja, hányadszor adott már elő. Amit nem tudunk meg az az, hogy termelő-e a jelentkező: korábban mit állított elő, mennyit, ennyi idő alatt?
A legelső, hogy leellenőrizzük, hogy az emberünk előállított-e valamit az életében. Ennek érdekében más kérdésekre van szükség: Mi volt a terméke az előző munkahelyén, azaz mit állított elő, mi volt az eredménye a munkájának?
Minden tevékenységnek van terméke. A péké a kenyér. Az adminisztrátoré a legépelt és elküldött levél, egy értékesítőé az eladott szolgáltatás vagy áru. Meg kell tudni, hogy mennyit termelt ezekből az ott léte alatt. Igen, a mennyiség érdekel bennünket. Ne feledjük, mi termelő embereket akarunk. Harmadszor kérdezzünk rá arra, hogy kinek kellett ezekről beszámolnia.
Nagyon rossz jel, ha a jelölt megtámadja a kérdéseket. Ha a jelentkező nem termelő, nem nagyon állított elő semmit az életben, akkor ő egy normális interjúra készült, PR-beszélgetésre számított! Nem állíthatjuk, hogy ő egy rossz ember, csak azt tanácsoljuk, ne vegye fel!
Lehet, hogy a beszélgetés nagyon rövid lesz, bennünket ugyanis most a termék érdekel. Ha valamilyen terméket már fel tud az interjúalany mutatni, és képes valakit megnevezni, aki ezt bizonyítani is tudja, hajlandó és képes lesz kiáramoltatni, ő egy termelő ember.
Jogos lehet a kérdés, hogyan tudjuk ezt mind megállapítani egy pályakezdőről? A technika ugyanez, azaz kérdezzük meg, mire büszke az illető az életedben azon kívül, hogy iskolába járt. Azt fogjuk tapasztalni, hogy az érdeklődő emberek már munkába lépésük előtt is képesek voltak kiáramoltatni és termékeket előállítani!Ilyen válaszokat kaphatunk: "Édesapámmal dolgoztam nyaranta, és három házat építettünk fel." "Kétszer nyertünk a focicsapattal a bajnokságon." "Saját pénzemből vettem a motoromat." Stb.
Egy szervezet csak akkor jut beáramláshoz, azaz bevételhez, ha termel, azaz kiáramoltat. Ezt pedig csak termelő egyénekkel teheti meg. Így a felvételi interjúk szlogenje csak egy lehet: Mutasd a terméked, megmondom, ki vagy!