HITF előadássorozat a kockázati tőkéről

Mit nyújthat egy kis- és középvállalat számára egy befektetési alap – erről igyekszik tájékoztatni az érintetteket a Magyar Technológiai Innovációs Alap (Hungarian Innovative Technologies Fund, HITF) szakmai rendezvények támogatásával, előadások tartásával. Az első előadásra március közepén került sor az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) konferenciáján. Ma pedig az Informatikai Vállalkozások Szövetsége által megrendezésre kerülő szakmai napon tart prezentációt a HITF.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A HITF minden alkalmat megragad, hogy szakmai rendezvényeken tájékoztatást adjon a kockázati tőke, mint finanszírozási forma előnyeiről. Az esettanulmányokkal alátámasztott előadások célja, hogy reális képet adjanak az együttműködés lehetőségeiről, és gyakorlati ismeretek átadásával járuljanak hozzá az ilyen típusú együttműködések sikeréhez. Az előadások három fő kérdéscsoportra épülnek: a kockázati tőkealap és a vállalkozás egymással szembeni elvárásai, a napi munkakapcsolat, valamint a HITF által a vállalkozások számára nyújtott hozzáadott érték.

A márciusi rendezvényen Berszán Ferenc , a HITF ügyvezető igazgató-helyettese mutatta be az amerikai kormányzati támogatással létrejött speciális kockázati tőkealapot. A HITF elsősorban induló innovatív vállalkozásokba fektet, melyek jellemzően a számítástechnika, a telekommunikáció és a biotechnológia területén működnek, és világszinten értékesíthető technológiák fejlesztésére fókuszálnak. Tekintettel arra, hogy induló vállalkozásokba is fektet az alap, ezért a minimális befektetési követelmény lényegesen kisebb, mint az a kockázati tőke piacon jellemző. A HITF mindig nyitott új együttműködésekre, ezért igyekszik minél több lehetőséget találni a potenciális partnerekkel való közvetlen találkozásra, kapcsolatfelvételre.

A konferencián a 2001-es év értékelésére is sor került. Berszán Ferenc a kockázati tőke európai teljesítményét tekintve kiemelte, hogy míg 1999-ig a kockázati tőke befektetések hozama némileg elmaradt a kivásárlások megtérülésétől, addig 2000-től a piaci körülmények változásával ez megfordult, s a private equity befektetések hozama az erőteljes piaci hangulatváltás ellenére is 25% feletti megtérülést ért el rövidtávon. A HITF a tervek szerint 2-3 új tranzakciót hajt végre idén, jelenleg 7 befektetéssel rendelkezik.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetségével karöltve megrendezésre kerülő szakmai eseményen Berszán Ferenc, a HITF ügyvezető igazgató-helyettese olyan számítástechnikai vállalatok példáin mutatja be a kockázati tőkefinanszírozást, melyek kis cégként indultak, de mára sikeres nagyvállalatokká nőtték ki magukat. Jó példa erre a HITF egyik portfólió cége, a LaserBit Communictaions. A lézeres telekommunikációs berendezéseket gyártó céget 1999-ben alapította két magánszemély és a HITF. A LaserBit kiérdemelte 2001-ben a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesülete által alapított „Az év vállalata” címet. A cég mára jelentős exportsikereket tudhat maga mögött, termékeit mintegy 35 országban értékesíti, valamint a közelmúltban irodát nyitott Szingapúrban és az Egyesült Királyságban.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo