Hibáztunk, de tanultunk belőle

A kormány elkötelezett a PPP további alkalmazása mellett. A becsült állami kiadásoknak egy előre megadott pénzügyi korlát alatt kell maradniuk.

A köz- és a magánszféra együttműködésén alapuló pénzügyi konstrukció (Public Private Partnership - PPP) kezdeti hibáiból tanulva Magyarország már sikeresen alkalmazza ezt a finanszírozási formát - mondta Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium államtitkára, és hozzátette, hogy a kormány elkötelezett a további alkalmazása mellett. A 2009 közepéig megépülő kormányzati negyed is PPP konstrukcióban valósul meg. Az ilyen projekteknél többlépcsős, szigorú eljárásrend biztosítja, hogy a finanszírozási forma ne járjon olyan kötelezettségekkel, amely a következő kormányok, illetve az adófizetők jövőbeni életét tenné az indokoltnál nehezebbé.

Minden potenciális PPP projektnek illeszkednie kell a szakmapolitikai prioritásokhoz, a becsült állami kiadásoknak pedig egy előre megadott pénzügyi korlát alatt kell maradniuk. Ezt követően minden egyes projektnél össze kell hasonlítani a megvalósítás költségeit a különböző lehetséges konstrukciók szerint. Csak akkor lehet a PPP mellett dönteni, ha az kedvezőbb a kizárólag állami finanszírozásnál, illetve a bérleti, és lízing konstrukcióknál. Így épül például autóút 2010 tavaszáig Dunaújváros és Pécs között, körülbelül 200 milliárd forintos költséggel.

Tátrai Miklós kitért arra is, hogy a projektek finanszírozásánál a megosztott üzleti kockázatok mellett a kormánynak mérlegelnie kell a politikai kockázatokat is. Magyarországon a lakosság egy része ferde szemmel tekint a magánszféra közreműködésével megvalósuló projektekre. Sokan nehezen értik meg, hogy egy-egy szerződéskötésnél 20-30 évnyi kötelezettség ára jelenik meg, így az többnek tűnhet, mint a más konstrukcióban, a kezdeti kiadásokban nem szereplő, de később fokozatosan jelentkező költség.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo