Hét pénzintézetnél is túlszámlázták a záloghiteleket, közöljük a neveket

Az MNB hét pénzügyi vállalkozásnál a kézizálog-hitelezési tevékenységet áttekintő témavizsgálata során mindegyik piaci szereplőnél talált – egyes esetekben jelentős súlyú – hiányosságokat többi között a hitelek THM-számítására, illetve annak felső korlátjának alkalmazására vonatkozóan. A jegybank összességében 55,2 millió forint bírságot szabott ki, s kötelezte a társaságokat a hibák kijavítására.

A jegybank további kisebb súlyú, nem rendszerszintű hibákat is feltárt az eljárása során. Több társaság például nem rendelkezett a tevékenységéhez a jogszabályok által előírt megfelelő vagyonbiztosítással. A vizsgálat emellett három társaság esetében a belső ellenőrzés területén is azonosított problémákat (például a belső ellenőr alkalmazása, belső ellenőri jelentések elfogadása kapcsán), míg négy pénzügyi vállalkozásnál a rendszeres felügyeleti adatszolgáltatás terén tárt fel hiányosságokat.

A jegybank mindezek nyomán a 7 pénzügyi vállalkozás számára összesen 7,5 millió forint felügyeleti és 47,7 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki ma közzétett határozataiban. A bírságösszegek meghatározása során az MNB súlyosbító tényezőként vette figyelembe, hogy a feltárt hiányosságok jelentős számú fogyasztót érintettek. Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor, hogy a pénzügyi vállalkozások folyamatosan teljesítik a feltárt hibák kijavítását célzó intézkedéseket, kötelezéseket.

A jegybank – nem csak a karácsonyi időszakban, de az év egésze során – a jövőben is határozottan, következetesen és szigorúan lép fel az általa feltárt minden olyan magatartással szemben, amely sérti vagy veszélyezteti a pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végzők ügyfeleinek érdekeit. (Magyar Nemzeti Bank)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo