Függetlenül attól, hogy az eladást minden erővel támadja az ellenzék, az üzleti szféra minden erővel arra összpontosít, hogy befejeződjék a Budapest Airport Rt. privatizációja. A rekordösszegűnek ígérkező bevétel kilenc pályázó valamelyikétől érkezhet majd a magyar állam számlájára. Az bizonyos, hogy a vásárlási szándékkal fellépő - azaz pályázó - cégek, csoportok minden módon jó színben kívánják feltüntetni magukat. Az sem véletlen, hogy fontos forgalmi adatokkal látta el a Piac & Profitot a londoni BAA. A világ vezető repülőtér-üzemeltetője azt hozta nyilvánosságra, hogy júliusban 21,1 százalékkal nőtt a forgalom a BAA által üzemeltetett három londoni légikikötő és Budapest közötti forgalom. Több mint 63 ezren utaztak a londoni Heathrow, Gatwick és Stansted, illetve a ferihegyi repülőtér között idén júliusban. Ugyanez a szám még csak 52 ezer volt 2004 júliusában. Az elmúlt 12 hónapban jelentősen megélénkült a forgalom a két európai főváros között. Az összesített utasszám a 2003 júliusa és 2004 júliusa közötti 465 ezerről 579 ezerre emelkedett az elmúlt 12 hónapban, ami 24,6 százalékos növekedés. Andrew Jurenko, a BAA International vezérigazgatója a növekedéssel kapcsolatban kijelentette: "Az adatok azt mutatják, hogy mindhárom szegmensben, a menetrendszerinti, charter és fapados járatokon folyamatos a növekedés. Mindez azt jelenti, hogy az üzleti és turisztikai célú utazások egyaránt emelkedő tendenciát mutatnak Budapest és London között".
Heathrow, Gatwick és Stansted - felértékelődőben
Júliusban 21,1 százalékkal nőtt a forgalom a BAA által üzemeltetett három londoni légikikötő és Budapest közötti forgalom - tette közzé a Budapest Airport Rt. egyik kérője, a BAA.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.