Hatalmas közpénz ment el, érdemi eredmény nélkül – megszüntetik az Élelmiszermentő Központot

Milliárdok folytak el, miközben az élelmiszermentés feladatait sem látták el.

Egyúttal kiemelte, most az élelmiszerláncról szóló törvény módosításával hivatalosan is megszüntetik az Élelmiszermentő Központot és megkezdődhet a végelszámolás. Ezzel lezárnak egy kudarcot vallott intézményi konstrukciót és megakadályozzák a további indokolatlan közpénzfelhasználást.

Jelezte ugyanakkor, ez nem jelenti azt, hogy az élelmiszermentésről lemondanának, épp ellenkezőleg. Magyarországon számos civil és karitatív szervezet végez értékes munkát ezen a területen. Az ő tapasztalataikra, eredményeikre és együttműködésükre kell építeni. A jövőben azt kell nézni, mennyi élelmiszert sikerül megmenteni, mennyi jut el ténylegesen a rászorulókhoz és mindez mennyibe kerül az adófizetőknek.

„Mi nem a látszatműködést, hanem a valódi teljesítményt fogjuk finanszírozni. A magyar emberek pénzével felelősen kell gazdálkodni” – fogalmazott közösségi oldalán a miniszter.

(MTI)

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo