Hát elkezdődik, érkeznek az elektromos kínai autók

A BYD (Build Your Dreams), a konnektorról tölthető (NEV azaz New Energy Vehicle) autók világelső gyártója és az akkumulátorgyártás meghatározó szereplője szerződést kötött első két márkakereskedő partnerével Magyarországon. A Wallis Motor – az AutoWallis Csoport tagja – Dél-Pesten, míg a Duna Autó Észak-Budán nyit bemutatótermet, ahol a BYD elektromos autóinak európai kínálatát mutatják majd be. Az együttműködési megállapodások szilárd bizonyítékai a BYD elkötelezettségének a magyar piac iránt – a márka a partnerein keresztül kivételes vásárlói élményt és kitűnő értékesítési, marketing és vevőszolgálati támogatást igyekszik nyújtani vevőinek. Magyarország egy fontos piac a BYD számára, hiszen a vállalat 2017 óta rendelkezik elektromos buszgyárral Komáromban.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A BYD, a világ leggyorsabban növekvő autógyártója, elkötelezett amellett, hogy a vonzó, csúcstechnológiás és intelligens elektromos autózást megfizethetőbbé és elérhetőbbé tegye az európai autósok számára. A BYD 2023-ban három tisztán elektromos személyautót tervez bevezetni a magyar piacon. A BYD ATTO 3 egy tágas, C-szegmensű SUV, a BYD DOLPHIN egy agilis és sokoldalú ötajtós modell a C szegmensben, valamint a D szegmensbe érkezik a BYD SEAL, ami egy sportos és dinamikus szedán.

Szépek lesznek (Fotó: BYD)
Szépek lesznek (Fotó: BYD)

Az első két budapesti BYD márkakereskedés (címük: Wallis Motor - 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 5. - és Duna Autó  - 1037 Budapest, Zay utca 24.) kiváló helyszínei lesznek a BYD elektromos autó kínálatának és az innovatív technológia bemutatásához. Magyarország átállását a tisztább és környezetbarátabb közlekedési megoldásokra ezek a szalonok is segíteni fogják.

Michael Shu, a BYD Europe ügyvezető igazgatója kijelentette: "A BYD elkötelezett abban, hogy a legjobb partnerekkel dolgozzon együtt, stratégiai együttműködéseket kössön és magas szintű helyi értékesítési szolgáltatásokat és vevőszolgálati támogatást nyújtson. A Wallis Motort, az AutoWallis Group tagját, és a Duna Autót választottuk ki, miután a két kereskedőcsoport rendelkezik a szükséges szakértelemmel ahhoz, hogy kiváló ügyfélélményt nyújtsanak a magyar vevőknek. A hálózatot olyan területeken kezdjük kiépíteni, ahol partnereink már jelen vannak és bemutathatják vevőiknek új modellkínálatunkat. Alig várjuk, hogy együtt dolgozhassunk partnereinkkel a BYD márka magyarországi bevezetésén."

Véleményvezér

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják 

Lassan mulatságba fullad a magyar elit kommunikációs vergődése.
Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben

Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben 

Nem álom, valóság.
Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között 

A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo