Hamarabb jön a magyar dinnye, július elején már vásárolhatjuk

A meleg tavaszi időszak nyomán idén már várhatóan július elején beindulhat a hazai görögdinnye szezonja. Ebben az évben a tavalyinál kissé nagyobb területen, mintegy 3000 hektáron ültettek dinnyét a termelők, akik kedvező időjárás esetén a tavalyihoz hasonló felvásárlási árakra számíthatnak idén is - állapította meg előrejelzésében az Agroinform.hu.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Legalább ennyire fontos a vásárlói igényekhez való rugalmas igazodás. A vevők egyre inkább a magnélküli vagy kevés maggal rendelkező fajtákat kedvelik. Emellett ma már jóval nehezebb eladni a 8-10 kilogrammos hagyományos görögdinnyéket, a vásárlók a jól kezelhető, hűtőszekrényben is könnyen tárolható 3-5 kilogrammos dinnyéket keresik. Egyre kevésbé él már az a hiedelem, hogy a kisebb méretű dinnye kevésbé érett és zamatos, hiszen a hibrid fajták eleve ilyen méretre lettek kinemesítve.

„Az idén jelentős dinnyeáremelésre nem kell számítani. Bár a munkabérköltségek idén is emelkedtek, a műtrágya ára például tavaly óta sokat mérséklődött. Így az árak a tavalyi szint közelében alakulhatnak. Egy kellően meleg nyári időszakban a tavalyinál kissé nagyobbra várt kínálat is könnyen értékesíthető, különösen annak fényében, hogy a tapasztalatok szerint nagyobb sportesemények idején a sörhöz hasonlóan a dinnye is jobban fogy. Márpedig az idei nyár többek közt egy foci EB-t és egy olimpiát is tartogat” – tette hozzá Nagypéter Sándor. (agroinform.hu)

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo