Ha jól akar keresni: ezen a területen 10-ből 9 dolgozó átlag feletti bért kap

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT), mint az ellátásilánc szakma legnagyobb szervezete minden évben elvégzi az az iparágban dolgozók fizetésének felmérését.

Budapesten és Pest vármegyében a fizetések a korábbi évekhez hasonlóan most is magasabbak az országos átlagnál (2023: +22,7 százalék), ez a különbség a tavalyi évhez képest kissé csökkent. A fővárosi régión kívül Komárom-Esztergom vármegyében számoltak még be a kitöltők kiemelkedően magas fizetésekről.

A nagyvállalatok anyagilag jobban kifizetődő választást jelentenek a munkavállalók számára, az itt dolgozók 10,7 százalékkal magasabb átlagos fizetésre számíthatnak, mint a KKV-knál dolgozók. Ha a vállalatok tulajdonosi hátterét nézzük, látható, hogy a külföldi cégek átlagosan 9,6 százalékkal magasabb fizetéseket kínálnak a hazaiakhoz képest. A kitöltő vállalatok fő tevékenységét vizsgálva kijelenthetjük, hogy az építőipar, szállítás és raktározás, valamint az információ, kommunikáció számít a legjövedelmezőbb területnek.

A felmérés megerősíti a korábbi évek tapasztalatait, miszerint a tanulás jó befektetésnek számít az ellátásilánc-menedzsment területén. Felmérésünk alapján a felsőfokú végzettséggel rendelkezők átlagosan 49,7 százalékkal magasabb fizetésre számíthatnak, mint a középfokú végzettséggel rendelkezők. A válaszadók 54 százalékának szüksége volt arra, hogy valamilyen új területen képezze magát. Ez is csak azt bizonyítja, mennyire fontos a folyamatos tanulás, új készségek elsajátítása. Ezzel a válaszadók 73,2 százaléka biztosan egyetért, hiszen ők a jövő évben is szeretnék képezni magukat.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo