Gyurcsány, kontra Bokros

Jönnek, vagy nem jönnek a román munkavállalók? A kormányfő szerint ez függ a többi EU-s országtól, Bokros szerint az, aki jönni akart, már itt van.

#img2#A magyar kormány az ország munkaerőpiacának részleges megnyitását kínálja a román állampolgárok számára - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a második magyar-román együttes kormányülést követő sajtótájékoztatón.  Nem ekkor, hanem valamivel korábban, egy konferencián az egykori pénzügyminiszter, Bokros Lajos főleg morális indíttatású érvekkel állt elő. Bosszantónak tartotta a különböző publikációkban már addig is megjelent ürügyeket arról, hogy ne engedjük be a román és a bolgár munkavállalókat az uniós csatlakozásukat követően. Az ilyen intézkedés ellen kiabált annakidején a magyar politika - érvelt Bokros -, kikérve magának, hogy a mi polgáraink nem kapnak bebocsátási jogot több uniós ország munkaerőpiacára. Erkölcsileg sem szép, hogy Magyarország most a két új tagország ellenében akar hasonlóan fellépni. Bokros szerint a honi munkaerőpiacnak is igen jót tenne, ha kicsit nagyobb versenyben kellene megmérettetnie saját magát. Ha pedig valóban segíteni akarja az ország a határon túli magyarokat, akkor ahhoz a legfontosabb eszköz a munkalehetőség. Amúgy meg egyáltalán nem is kell félni attól, hogy olyan nagy számban jönnek át dolgozni. Ugyanis - jelentette ki Bokros - aki ezt meg akarta tenni, az már itt van. Románia gazdasága ráadásul 5,5-6 százalékos növekedéssel rohan előre és iszonytató mértékű munkaerőhiány van rengeteg szakmában.

A magyar miniszterelnök a közös kormányülést követő szavai végül is biztatóbbak a korábbi "kiszivárogtatott" és a Bokros-féle kirohanást kiváltó publikációknál. Gyurcsány Ferenc szerint ugyanis nyitni akarunk a legnagyobb mértékben, ami még nem veszélyezteti a magyar érdekeket. A magyar kormány várhatóan december közepén hoz végleges döntést arról, megnyitja-e munkaerőpiacát, és ha igen, milyen mértékben a 2007. január 1-én európai uniós tagországgá váló Románia és Bulgária állampolgárai előtt. 

A budapesti döntés sok tekintetben függ attól - lehetett megtudni az elmúlt napokban -, hogy az unió többi országa milyen feltételek mellett engedi, vagy nem engedi be a két új tagország polgárait munkaerőpiacára. Románia esetében ezek a döntések azért sem mellékesek, mert legalább kétmillióan eleve külföldön dolgoznak, igen nagy számban Nyugat-Európában, s kérdéses, hogy státuszuk mennyiben módosul január elseje után.

Egy hírügynökségi jelentés szerint bizonyos tekintetben "telítődöttek" azok a régi uniós országok, amelyek 2004-ben akadályok nélkül engedték be az új európai munkaerőt. Anglia azóta több, mint 500 ezer kelet-európai uniós polgár munkavállalási bejegyzési kérelmét regisztrálta. A lengyelek, amint régen, most is képesek elárasztani az európai munkaerőpiacot, így Nagy-Britanniában sem véletlenül listavezetők. A 14 ezer magyar munkavállalási bejegyzési kérelem az övéikéhez képest szinte észrevehetetlenül kicsi. Mindenesetre az eddig abszolút nyitott londoni kormányzat is a kézifékhez nyúlt, a két új tagország polgárait már csak feltételekkel engedi be az országba munkát vállalni. A bolgár és a román állampolgárok előtt már nem nyitják ki teljesen a kapukat, nevesítik, hol szabad a pálya, azaz közvetetten azt, hogy hol nem.  A mezőgazdaságot és az élelmiszeripart "áraszthatják el" Angliában a bolgár és román munkavállalók. Máshol azonban számos korláttal találkoznak.

Voltaképpen erre utalt a magyar miniszterelnök is, amikor nem a teljes, hanem a részleges munkaerőpiaci nyitást helyezte csak kilátásba: amennyiben a többi uniós országot nem választhatják a román és a bolgár polgárok, akkor elvben nálunk jelennek meg a lehetségesnél nagyobb számban. Ám ha nem a kormányfő, hanem a volt pénzügyminiszter előrejelzései igazolódnak, akkor a gyakorlatban alakulhat egészen más módon is a magyarországi munkalehetőségek iránti kereslet. A válaszra januárig kell várni.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo