Gigantikus európai csomag: nem tudni, ki mennyit tesz bele

Megállapodásra jutottak az euróövezeti országok pénzügyminiszterei hétfőn arról, hogy a közös európai uniós pénzt használó országok gazdasági nehézségei esetén támogatást nyújtó uniós mechanizmus jelentős mennyiségű alap- és lehívható tőkével is rendelkezik majd - jelentette be Jean-Claude Juncker, a miniszteri csoport elnöke Brüsszelben, a találkozót lezáró sajtótájékoztatón.

A pénzügyminiszterek annak az átfogó javaslatcsomagnak a még nyitott kérdéseiről tárgyaltak, amelyet a tervek szerint az EU-tagországok állam- és kormányfői hagynak jóvá csütörtöki és pénteki brüsszeli találkozójukon. A csomag számos eleméről, így a zóna versenyképességét növelni hivatott paktumról az euróövezeti országok vezetőinek tíz nappal ezelőtti találkozóján már döntés született.

Most elsősorban az állandó stabilitási mechanizmussal (ESM) kapcsolatos kérdéseket tekintették át. Az ESM a tervek szerint 2013-ban kezdi meg működését, hitelezési kapacitása el fogja érni az 500 milliárd eurót.  A  megállapodás szerint a befizetett alaptőke eléri majd a 80 milliárd eurót. Emellett 620 milliárd eurónyi lehívható tőke fölött is rendelkezik majd. A befizetett tőke négy év alatt, fokozatosan éri el az említett mennyiséget.

Hamarosan lesz jelentkező?
Már a lisszaboni kormány sem zárja ki, hogy Portugália a görögök és az írek sorsára juthat: a portugál pénzügyminiszter hétfőn nyíltan arról beszélt, hogy országa olyan helyzetbe sodródhat a belpolitikai válság miatt, amelyen csak külső segítséggel lehet úrrá lenni. A belpolitikai krízis "annyira mély, hogy egyenesen a külföldi segítők karjai közé zuhanhat az ország" - idézte Fernando Teixeira dos Santos pénzügyminisztert a Lusa portugál hírügynökség. A Reuters szerint José Sócrates kormányfő is attól tart, hogy Portugália mentő hitelekre szorul. A kisebbségi kormány újabb takarékossági javaslatairól várhatóan szerdán szavaznak a törvényhozásban. Az intézkedések célja, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány a tavalyi 7 százalék körüli szintről 4,6 százalékra csökkenjen az idén. A kormányzati terveket támogatja az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank is, amely államkötvények vásárlásával és a bankok számára biztosított tőkeforrásokkal is segíti a válságkezelést.

A jelentős tőkearány révén a miniszterek egyebek közt azt remélik elérni, hogy az alap a legmagasabb hitelminősítési osztályzatokkal rendelkezik majd - ismerte el Juncker. A jelenlegi, ideiglenes stabilitási mechanizmusból azért nem lehetne a névértékének megfelelő 440 milliárd eurót hitelezni (bár erre egyelőre nincs is igény), mert a hitelminősítés elmarad a maximális értéktől. Juncker szerint megállapodtak abban is, hogy a mechanizmus nemzetközi intézménnyé lép majd elő, amiről szerződés rendelkezik majd az euróövezeti tagok között. Székhelye Luxembourgban lesz.

Szegényebbek kevesebbet

Több résztvevő nyilatkozata szerint hétfőn abban is egyetértettek, hogy a mechanizmusban érintett országok befizetési arányain valamelyest változtatnak annak érdekében, hogy a szegényebb euróövezeti tagokra kisebb teher háruljon. Ezt egyebek között Szlovákia sürgette, amely már Görögország segítése idején is (önhatalmúlag) kimaradt az uniós mechanizmusból. Döntöttek hétfőn arról is, hogy az ESM-ből igénybe vehető hitelek kamatozása kedvezőbb lesz, mint a jelenlegi állandó mechanizmusé.

Juncker hangoztatta: az egyes hitelek esetén ugyanúgy üdvözlik majd a Nemzetközi Valutaalap (IMF) részvételét, mint a jelenlegi, ideiglenes mechanizmus esetében. A csütörtöki állam- és kormányfői találkozó témái közé tartozik az euró stabilitását garantáló, a tagállamok közti gazdasági koordinációt erősítő hat új jogszabály jóváhagyása. Ezzel kapcsolatban Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke hétfőn felszólalt az Európai Parlamentben, és kérte, hogy az EP adja jóváhagyását a miniszteri Tanácsban megállapodott javaslathoz. Az EP mindazonáltal több mint ezer módosító indítványt vitat ebben a témában.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo