Elektronikus fuvarlevél bevezetéséről állapodott meg MÁV, illetve a Pultrans Kft. és a Duna-Dráva Cement Kft. Az elektronikus fuvarlevél bevezetését lehetővé tévő rendszert a MÁVINFORMATIKA Kft. és az Elektronikus Kereskedelmi Fórum Kht. közösen fejlesztette ki. A rendszer kiváltja a papír alapú fuvarlevelet. Az elektronikus fuvarlevéladatok alkalmasak további informatikai feldolgozásra, a rendszer segítségével elkerülhető a többszöri adatbevitel. A rendszer országos elterjedése hamarosan várható, a MÁVCARGO számos partnere jelezte érdeklődését. Az előzetes fuvarlevéladatokat az ügyfél elektronikus formában küldi el a MÁV Rt. szállítás-irányítási információs rendszernek, amelyről az ügyfél visszaigazolást kap. A fuvarlevél véglegesítésekor, utólagos rendelkezés adásakor és a küldemény kiszolgáltatásakor a fuvarlevéladatokból a szállítás-irányítási információs rendszer elektronikus fuvarlevelet állít össze, amely az ügyfél részére elérhető, letölthető. Az elektronikus fuvarlevél bevezetését ez évben számos más elektronikus szolgáltatás követi. A web alapú fuvarlevél feladásra is lehetőség van már, ez a szolgáltatás tesztüzemben működik Záhonyban. A közeljövőre tervezett, partner vasúttársaságokkal kialakított elektronikus adatcsere alapot nyújthat a belső EU-határokon történő megállás nélküli közlekedésre. Ugyancsak lecsökkennek a nem EU-országok irányába irányából az úgynevezett határtechnológiai idők.
Fuvarlevél nem papír alapon
Elindult a papír alapú fuvarlevél kiváltása a MÁV és két partnere jóvoltából. A vasúttársaság árufuvarozási üzletága és két kiemelt ügyfele aláírta az első elektronikus belföldi fuvarlevél szerződéseket.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.