Figyelem, piramisjátékra gyanakszik a Magyar Nemzeti Bank

Az MNB a Falcon-ügyben továbbra is piacfelügyeleti eljárást folytat, a zár alá vett pénzeszközöket pedig – a vizsgálattal érintett, a gyanú szerint jogosulatlan tevékenységet végző piaci szereplők esetlegesen ettől eltérő tartalmú híresztelése ellenére − átadja a nyomozó hatóságnak. Aki a társaságoknak pénzt adott át és azt nem kapta vissza, haladéktalanul jelentkezzen a rendőrségen. Az érintett cégek „vásárlási utalványaikra" három hónap alatt száz százalékos garantált hozamot ígértek ügyfeleiknek, ami a jogosulatlan pénzügyi tevékenység mellett a csalás és piramisjáték szervezése gyanúját is felveti.

Az MNB-nek az időközben beszerzett információk alapján oka van feltételezni, hogy a korábban zárolt bankszámlákon elhelyezett pénzeszközök közelgő „visszaszolgáltatásáról", az „erőteljesen fejlődő" tevékenység állítólagos legális folytathatóságáról, vagy éppen a korábbi befektetések különféle kriptoeszközökbe történő „átforgatásáról" az eljárásban vizsgált piaci szereplők, illetve az érdekkörükben eljáró személyek valótlan, hamis, a befektetőket hitegető információkat terjesztenek.

A jegybank a zárolt számlákon fellelhető pénzeszközöket – a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján – a piacfelügyeleti eljárás során átadja a nyomozó hatóság részére. A vizsgált társaságoktól, illetve az érintett magánszemélytől származó, esetlegesen ettől eltérő tartalmú információk ellenére sem újabb szerződések kötése, sem a korábbi befektetések „átforgatása", sem a korábban jellemzően hiányzó utalványok utólagos előállítása nem jelenti az MNB gyanúja szerint jogosulatlanul végzett tevékenység legalizálását és nem gyorsítja vagy segíti elő a korábbi befektetések visszaszerzését. Arra ugyanis csak a büntetőeljárásban polgári jogi igényt érvényesítve nyílik lehetőség.

A jegybank a piacfelügyeleti és a büntetőeljárás elősegítése érdekében ezért ismételten felhívja az érintett befektetők figyelmét, hogy aki a Falcon-ügyben érdemi információval rendelkezik, különösen, ha befektetési céllal pénzt adott át és azt nem kapta vissza, haladéktalanul tegyen feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályán és terjessze elő polgári jogi igényét.

Az MNB piacfelügyeleti eljárását határozattal zárja majd le, amelynek eredményét honlapján nyilvánosan közzéteszi. (Magyar Nemzeti Bank)

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo