A nagy exportőrök jellemzően egyszerű összeszerelő tevékenységet végeznek, amely az értéklánc legkevésbé jövedelmező részén helyezkedik el.

Az olcsó munkaerő ígérete, a bérrabszolgaság intézménye az utolsó helyre predesztinálta a magyar jövedelmeket és ez európai mércével be is következett. Némi képzavarral élve Magyarországból egy nagy összeszerelő üzem lett, ahol a futószalagok mellett állnak munkavállalóink a fejlődés perspektívája nélkül, a magyar kkv-k pedig e konglomerátum beszállítói lettek ugyancsak nem túl sok felfelé mutató mozgástérrel. Az ország természetes monopóliumait (autópályák, energia-, médiaszolgáltatók stb.) lenyúlta az uralkodói elit. A társadalom kettészakadt bérrabszolgákra és milliárdosokra. Az innovatív értelmiség nagy része külföldre távozott. Ráadásul az euróövezetben mindenféle gazdaságpolitikai hókuszpókusz nélkül is rekordalacsony szinten van a munkanélküliségi ráta, tehát a szabad piac önmaga ingyen és bérmentve képes volt előállítani azt, ami nekünk oly sokba került és kerül. Értsd, a kontinensen hiány van a szakképzett munkaerőből és nem olyan túlkínálat, amely kormányzati beavatkozást követelne az adófizetők pénzéből.

Az orbáni gazdaságpolitika így teljes bukás lett. És akkor még nem beszéltünk a korrupcióról, a teljesen felesleges presztízsberuházásokról, az uniós pénzek egy részének elvesztéséről. Ez legyen az ellenzék dolga. A lényeg, hogy az elmúlt 15 év gazdasági „eredményeit” tényleg nem lehet reklámozni egy választási kampányban, marad tehát a Pride, Majka, és Kneecap, mint Magyarország legégetőbb problémái. Szomorú, mi kérünk elnézést.