A csökkenést leginkább makrogazdasági tényezők váltották ki. A nagyvállalatok romló árbevételi kilátásokkal számolnak, csökkenő nyereség mellett, vagyis jelenleg kevésbé eredményes 12 hónapot prognosztizálnak, mint az elmúlt két negyedévben.
„Nincsenek könnyű helyzetben a nagyvállalatok, jelenleg sem a nemzetközi, sem a hazai gazdaság helyzete nem ad nekik okot a bizakodásra. Az elszabaduló infláció, a beszállítói árak drágulása, valamint a belföldi vevőkör beruházásainak visszaesése negatívan érintette őket, ugyanis ezek a cégvezetők szerint a gazdaságot leginkább befolyásoló tényezők. A saját cégük gazdasági kilátásainak megítélését nézve több mint duplájára nőtt az előző negyedévhez képest azok aránya, akik romló helyzettel számolnak (26 százalék), és 20 százalékponttal csökkent a stagnálást váróké is (52 százalék). Ennek ellenére egy mérsékelt, 5 százalékpontos növekedés látható a gazdasági helyzetüket optimistábban látó vezetők közében, jelenleg közel minden negyedik vezető gondolkodik így. Ebből is látható, hogy a jelenlegi kaotikus gazdasági helyzetben nehéz jól felmérni, mire számítsanak a vállalatok vezetői” – mondta el Bodor Tibor, a K&H vállalati divíziójának vezetője.