Fiatal egyetemisták tanulás mellett majd annyiért mennének dolgozni, mint egy kezdő pedagógus bére

A gólyák kétharmada szeretne dolgozni az egyetemi évei alatt, a legtöbben ismerős ajánlásából jelentkeznének állásra, többi közt ez derül ki a Follow Marketing Kft. által végzett kutatásából. A kizárólag elsőéves egyetemi hallgatók által kitöltött felmérés eredményei alapján a megbecsültség érzése és a családias hangulat sokkal fontosabb a fiatalok számára, mint a fizetés. A megkérdezettek bérigényei ráadásul közelítenek a reálishoz, a többség ugyanis 300-400 forint bevétellel is elégedett lenne havi szinten.

A Follow Marketing Kft. a Metropolitan Egyetem 2023-as gólyatáborának főszponzoraként kizárólag frissen érettségizett, az egyetemre már felvételt nyert diákokat kérdezett egyebek mellett arról, hogy mit várnak el egy munkahelytől. Baranyai Örs, a cég társtulajdonosa elmondta, a cél az volt, hogy átfogó képet kapjanak a következő generáció igényeiről, jövőképéről.

A megközelítőleg 200 fő bevonásával készült kutatás szerint a gólyák 69 százalék szeretne dolgozni az egyetemi évei alatt. Fő motivációjuk egyharmad-egyharmad arányban a tapasztalatszerzés és a tanulmányok finanszírozása. A legtöbben (36 százalék) az alapszükségletei kielégítésére vállalnának munkát, a karrierépítést pedig nagyjából minden ötödik elsőéves hallgató (22 százalék) jelölte meg indokként.

Arra a kérdésre, hogy milyen platformokon keresztül jelentkeznének állásra, 85 százalék felelt úgy, hogy ismerős ajánlásából. A válaszadók kétharmada álláshirdető portálokon keresne munkát, minden második kitöltő pedig a Facebookon, Instagramon közzétett hirdetéseken. Állásközvetítő cég szolgáltatását mindössze 15 százalékuk venné igénybe.

Reálisabbak a bérigények, mint korábban

Ami a fizetési igényeket illeti, itt egy élénk változás érzékelhető a korábbi tapasztalatokhoz képest, hiszen kevesebb pénzért is szívesen dolgoznának már a gólyák. 100 és 200 ezer forint közötti összegért csupán a megkérdezettek 5,5 százaléka vállalna munkát, 200-300 ezer forintért már 34 százalék. A többség, minden negyedik gólya 300-400 ezer forintot kérne a munkáltatójától. Ennél többet, 400-500 ezer forintot kevesebb, mint a válaszadók 5 százaléka, 500 ezer forintnál is többen pedig a kitöltők 12 százaléka vár el.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo