Nem lehet könnyű helyzetben – gondolhatjuk egy konferencián elhangzottak alapján – a Demján Sándor vezette cégcsoport. Hiszen amennyiben az érdekeltségébe tartózó vállalatok valamelyike kisegíti a másikat építőipari dolgozókkal, vagy például szlovák illetőségűeknek lenne dolguk magyar kollégáikkal együttesen bekacsolódni egy kivitelezési hajrá felgyorsításába, netán mert specialisták, pendliznek beruházástól beruházásig, jó esetben is tartós magyarázkodásra szorulhatnak a Demján-birodalom cégvezetői. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a munkaerő-kölcsönzésnek - benne a külföldiek „átengedésének”- jogszabálya nem húzható rá a cégcsoport üzleti érdekű döntéseire, s látszólag nem automatikus az sem, hogy a tulajdonosi „ernyő” a „kirendelés” munkaügyi kategóriájában ölthessen testet. A vállalkozási szerződés – vélhetően még a Demján-cégek egymás közötti ügyleteinél is – meghatározott eredmény elérésének feltüntetésével felel meg az előírásoknak, s ekkor is tisztázandó, hogy az ideiglenesen átadott, átvett dolgozók munkáját melyik fél irányítja. De az szinte bizonyos, hogy - elkerülendő a színlelt szerződés - a ténylegesen átengedett munkaerő foglalkoztatásánál a kirendelés kategóriáját igényelheti még a Demján-cégektől is, s legfőképp azt, hogy ne legyen ellenérték a vállalatok egymás közötti elszámolásánál.

A Munkaügyi félelmek és realitások címmel május 20-án szervezett konferencia legtöbb előadása látszólag hasonlított az aktuális jogszabályok felolvasó estjére, ám a legális foglalkoztatási követelmények taglalása, vagy a munkaidő, pihenőidő, a készenlét és az ügyelet elemzése a munkaügyi szakterületen dolgozó cégalkalmazottak számára több tekintetben is az újdonság erejével hathatott. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség – a munkaügyi szabályozás betartatásáért tevékenykedő jogalkalmazó szervezet – szakembereinek elmondásaiból kitetszett, a „szakmában” sem mindig egyértelmű, ki nevezendő foglalkoztatottnak például. Alapestben – tudatták a hallgatósággal – a 18. életévüket betöltött természetes személyek, akik lehetnek akár külföldiek is, akiket legalább azonos jogok illetnek meg, mint a magyarokat. De megannyi kivétel is igaz, ám ilyenkor speciális jogszabályok a mérvadók. A foglalkoztatási jogviszony alapesetben úgy jön létre, hogy a dolgok alanya ellenszolgáltatás fejében végzi tevékenységét. Vagyis ha ingyen dolgozik, nem érvényesítendők a szabályok. A személyes közreműködéssel dolgozó bt-k, az önálló kereskedelmi ügynökök sem dolgoznak a foglalkoztatási jogviszony szabályai szerint, lévén más előírások vonatkoznak rájuk. Mint a konferencián kiderült, a cégek menetrendszerűen követnek el szabálytalanságokat azon prózai okból, hogy a munkaszerződéseket alaki hibákkal írják meg. A munkavégzés helyének megjelölése – legyen akár állandó, vagy változó – tipikus buktató, rendszeresen tévesen, hiányosan közölnek adatokat. Az ellenőrök gyakorta értékelik rossznak a megbízási szerződéseket, s mivel kimondják a felek közötti szerződéses kapcsolat büntethetőségét, a munkaadót terheli a bizonyítási teher, ha fel akar lépni a hatóság döntése ellen.

Egyszerűségében is bonyolult a munkaidő-pihenőidő viszonyrendszere. Látszólag banalitás, hogy az utóbbi időtartama 0 órától 24 óráig tart. Pedig ez csak „alapeset”, akkor igaz, amikor a munkavállalót egy vagy kétműszakos munkarendben foglalkoztatják, a három, vagy folyamatos munkarendben dolgozónál már módosul a szabályozás. A teljes munkaidő intézményéhez kapcsolódik a minimálbér, ám ha a munkaadó részmunkaidőben dolgoztatja alkalmazottját, de ennek nincs nyoma az egymás közötti szerződésben, akkor bizony a teljes munkaidőre fizetendő a minimálbér jelenleg 53 ezer forintja. Azon cégeknek sem árt külön tájékozódni, amelyek valamilyen oknál fogva a pihenőnapok természetes összeadását nem kívánják megadni dolgozóiknak, mert például boltjuk nyitva tartása másmilyen praktikumot igényel. A kereskedelemre ugyanis nem igaz az a kategória, hogy vasárnap is rendeltetésszerűen dolgozik. Ilyenkor is vannak persze alkalmazható legális megoldások, de azokat szerződésben kell rögzíteni, illetve az ezt a sorsot vállaló alkalmazottat az előírt módon kell honorálni, sőt pihenőnapjáról – másmilyen csoportosításban – gondoskodni illik.