A amerikai demokrata párti elnökjelöltségért pedálozó vermonti szenátor, Bernie Sanders, aki általában véve merészebb kinyilatkoztatásokat tesz, mint a körmönfontabb, diplomatikusabb Hillary Clinton -amivel erősebb rajongótábort szerzett magának az Y-generáció tagjai között, mint az egykori First Lady és ex-külügyminiszter-, nem kisebb ígéretet tett, minthogy feldarabolja a nagy bankokat, ha hatalomra kerül.
Hiába regulázta meg az amerikai bankszektort a "Dodd-Frank Wall Street-reform és fogyasztóvédelmi törvény" 2010-ben, Sanders szerint a Wall Street még mindig kontroll nélkül működik. Akkor úgy vélekedett mindenki, hogy túl nagyok ahhoz, hogy veszni hagyjuk őket (too big to fail), különben ledőlő monstrumokként maguk után rántják a gazdaság egészét, "ma mégis nagyobbak, mint a bankmentés előtt."
Sanders kontra Wall Street
Sanders szerint a -pénzügyminisztériumként és központi jegybankként funkcionáló- Fed sorozatos alapkamat emelései elsősorban a kisvállalkozóknak tesznek keresztbe, akiknek hitelre van szüksége, hogy finanszírozni tudják a következő beszerzéseiket vagy új munkaerő felvételét, és ezt a kölcsönt így csak drágábban tudják megkapni.
Sanders úgy látja, a Fed és a Kongresszus a bankárok lobbistáinak markában van, az alapkamat emelést mindig azért tudják keresztülvinni, mert azzal fenyegetőztek enélkül "szuperinfláció" következne be. A politikus szerint ez hamis félelemkeltés. (Vallja, hogy amíg 4% alatt van a munkanélküliség nem szabad alapkamatot emelni.)
Ha elnökké választják, Sanders eltörölné azt a gyakorlatot, hogy a megabankok vezetőit lehessen a Fed felügyelő bizottságába beválasztani. (A bankmentő csomagok idején ez erősen felvetette az összeférhetetlenség kérdését: Jamie Dimon, a JPMorgan Chase első embere a Fed felügyelőbizottsági tagja volt, miközben bankja 390 milliárd dolláros mentőövet kapott a szervezettől.)
A helyi Fed kirendeltségek vezetői közül 12 volt a Goldman Sachs felsővezetője. (Természetesen közvetlen beosztottjaikat is a bankszektorból hozzák magukkal.) Sanders jogosan látja ezt anomáliának: a magánszektor jelenléte a regulázó szervezetekben tabu. A Környezetvédelmi Hatóságnál (EPA) sem engedhető meg például, hogy az olajcégek aktív vagy egykori fejesei foglaljanak helyet a vezetői között, vagy a kommunikációs szektort felügyelő FTC sem alkalmazhat volt telkom-mogulokat.
"Ha megválasztanak elnökké, a rókák többé nem őrizhetnék a csirkeólat", jelentette ki Sanders a The New York Times-ban közölt tárcájában. A bizottság tagjait az amerikai elnök és a törvényhozás jelölné és nevezné ki. Sőt, a széleskörű társadalmi képviselet jegyében a grémium összetétele kibővülne az élet minden szeletéből érkező tagokkal. Helyet kapnának benne vidéki farmerek és városlakók, szakszervezetesek és háztartásbeliek is.
"Meg kell akadályoznunk, hogy a bankok szerencsejátékot űzzenek az amerikai emberek bankbetéteivel" - mondja a politikus. Azt is eszement dolognak tartja, hogy a bankok fölös pénzeiért (ennek nagyságrendje elérte a 2400 milliárd dollárt, és soha nem volt még ilyen nagy mennyiség), amiért ezt a központi bankban parkoltatják, a Fed kamatot fizet a bankoknak. Sanders bevezetné, hogy a Fed e felesleg őrzéséért díjat kérne a bankoktól, az így befolyó összegből pedig kölcsönt nyújtanának kisvállalkozásoknak, hogy ezzel lendüljön fel a gazdaság, ne az alapkamat emelésével.
Azt is bevezetné, hogy ha a Fed anyagi támogatására szorul egy bank (pl. mentőcsomag), feltételként kellene feltüntetni, hogy a bank köteles kisvállalkozásoknak és a fogyasztóknak kölcsönt nyújtani, s csökkenteni a hitelkártyák díjait és kamatait. Ezzel segítenék a lakáshiteleket nyögő családokat.
A Fed működésének titkosságát is beszüntetné, s a Federal Open Market bizottság üléseinek jegyzőkönyveit 6 hónapon belül teljes hosszában nyilvánosságra kellene hozni. "Ha ezt a reformot 2004-ben meghoztuk volna, az amerikai embereknek tudomásuk lett volna az ingatlanpiaci lufiról jóval a gazdasági válság bekövetkezése előtt." Sanders ötlete volt, hogy bevették a 2010-ben elfogadott Dodd-Frank-törvénybe azt a feltételt, auditálni kell a Fed válság esetén bankoknak nyújtható hitelezését. A politikus ennél nagyobb fokú transzparenciát érne el. A Government Accountability Office évente teljes körűen átvilágítaná a Fed működését.
Végezetül a bankokat is megregulázná Sanders: feldarabolná őket, mert úgy látja, ha újra csődközeli helyzetbe kerülnek, ismét túl nagy veszélyt jelentenének a gazdaság összes szereplőjére nézve. A feldarabolás eredményeképp külön működne a bankbetéteket kezelő üzletág, és más céges entitásként üzemelne a spekulatív, rizikósabb részleg.
Ennek előzménye az, hogy 1999-ben, éppen Bill Clinton elnöki mandátumának végén törölték el az 1929-es tőzsdekrach nyomán megalkotott Glass-Steagall törvényt, mely megtiltotta a lakossági és vállalkozói ügyfelekkel rendelkező bankoknak, hogy befektetési bankokként és biztosítókként is praktizáljanak - ilyen cégek felvásárlásával.
Clinton megengedőbb
Amikor 1999-ben megadták a lehetőséget üzleti profiljuk kibővítésére, a Clinton-adminisztráció tulajdonképpen megnyitotta az utat a féktelen harácsolás okozta újabb Wall Street-i válság felé. Ugyancsak a Clinton-éra csökkentette a származékos ügyletere vonatkozó szabályozást, (a Commodity Futures Modernization Act révén) ez a szabadjára engedett spekulálás lett a válság fő előidézője 2008-ban. Ezt magyarázta el az Oscar-díjra jelölt A nagy dobás (Big Short) című film.
"A szomorú igazság az, hogy nem a Fed szabályozza a Wall Streetet, hanem a Wall Street szabályozza a Fedet. Itt az ideje, hogy a bankrendszer a termelő gazdaság és az összes amerikai polgár javára működjön, nem csak egy maroknyi gazdag spekuláns számára", hangoztatta Sanders.
Hillary Clinton ugyan -Sandershez hasonlóan- támogatja a sávos jövedelemadóztatást, vagyis hogy a sokat keresők keresményéből többet szedjen le az állam, az értékpapírokból és befektetésekből eredő jövedelmet szintén erősen adóztassa meg, de a bankrendszerrel szemben megengedőbb és enyhébb álláspontot vall. Ő azt az ideát próbálja már egy ideje elhinteni, hogy alapjában véve nem a bankok a pénzügyi instabilitás okai. Még azt is megkérdőjelezte, hogy Sanders eleget tudna a pénzügyi rendszerről ahhoz, hogy a fenti kritikával éljen.
Clinton inkább az "árnyékbankolást" hibáztatta, vagyis amikor egy nem bank bankként működik (mint az AIG biztosító), és kényelmesen a Lehman Brotherst szapulta, az ugyanis már nem létezik. Az aktív bankokat nem kritizálta. Pedig Clinton általa is említett nagy, dollármilliárdos bírságokat ezek fizették a 2010-es évek első felében (Goldman Sachs, JPMorgan Chase, Citigroup, stb.)
Clinton óvatossága mögött az állhat, hogy a Wall Street nagy játékosaira számít kampánytámogatóként, illetve hogy férje alapítványánál, a Clinton Foundationnél a nagy bankok jócskán a zsebükbe nyúltak és adakoztak eddig is.
Hillary Clinton nyilvánosságra hozott tervei szerint "rizikó díj" fizetésére kötelezné a pénzintézeteket egy bizonyos méret felett. Ő is megpendítette a feldarabolás ideáját, de az ő kormányzása alatt ez csak akkor történne meg, ha a bankok nem tudják bizonyítani a szabályozószervek előtt, hogy továbbra is képesek hatékonyan működni. Márpedig valahogy biztos kimagyaráznák magukat...
A piacvezető bankokra leselkedő legnagyobb veszély azonban alighanem nem a politikai szabályozás, hanem a fogyasztók elpártolása és elmozdulásuk egy új modell felé. Németországban és Angliában elindultak már kizárólag digitálisan működő bankok, melyek appként kínálják a bankolást, mint szolgáltatást és meglepően gyorsan gyarapodik betéteseik bázisa.
