Faktoring: távol Európától

A számottevő belső politikai és a tartósabb nemzetközi pénzpiaci bizonytalanság, a növekvő vállalati kockázatok a magyar faktoring piacon is éreztették hatásukat, mely egyrészt a piac lassulásában, másrészt a futamidők növekedésében nyilvánult meg. A hazai faktoring piac a kedvezőtlen környezetben a tavalyi évet mindössze 6 %-os forgalomnövekedéssel zárta.

A tevékenység továbbra is komoly fejlődési potenciállal bír, hiszen a faktoring forgalom Magyarországon a GDP körülbelül 3 %-a, míg Nyugat-Európában ez az arány 15-20 % között mozog. A faktoring piacon a verseny éleződésének egyértelmű jelei az új termékkonstrukciók megjelenése, a növekvő kockázatvállalás és a csökkenő marzsok.

A hagyományos faktoring tevékenység mellett erősödik a követelésmenedzsment szerepe is, hiszen a vállalkozások egyre gyakrabban szembesülnek partnereik likviditási helyzetének romlásával és kénytelenek azokat a pénzügyi megoldásokat előtérbe helyezni, amelyek a leghatékonyabb megoldást nyújthatják az ilyen helyzetek elkerülésére.

Egyre több piaci szereplő kínál az ügyfelek számára kényelmet, gyorsaságot és egyszerű ügyintézést biztosító e-faktoring szolgáltatást, hiszen a verseny erősödése a piac szereplőit az ügyfelek egyre magasabb minőségű kiszolgálására készteti.

A nemzetközi faktoring részaránya Közép-Kelet-Európában Magyarországon az egyik legalacsonyabb. Ezért 2008-ban nem véletlenül tervezi több piaci szereplő is, hogy az exportfaktorálás terén erősíti szerepét, jelentős fejlődést várva ezen a területen is.

2008-ban az egyik legnagyobb kihívást a faktorcégek számára a szabályozási környezet megváltozása jelentheti, hiszen a tevékenység január 1-jétől részben áfaköteles lett és az új jogszabály értelmezése elég sok bizonytalanságra ad még okot.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo