Ez a kiugrási lehetőség Magyarország számára

Közel 140 milliárd forintot szán visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatás formájában a startupoknak a kormányzat a 2014-20-as EU-támogatási időszakban, hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Innovációs Hivatal, valamint a hazai startup világ szereplőiből álló BudapestHUB munkacsoport sajtótájékoztatóján. Az ökoszisztéma szereplői most esélyt látnak arra, hogy az együttműködés eredményeképpen Magyarország gazdaságát felpörgessék a dinamikus növekedésre, és nemzetközi jelenlétre képes induló vállalkozások.

Ront vagy javít Magyarország megítélésén a soros EU-elnökség?
Milyen újabb öt év elé néz Karácsony Gergely?
Mi lesz a liberalizmussal Magyarországon?
Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Horn Gáborral!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökétől!

2024. július 24. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép:Regus

A startup világot a startuperek és az azokat finanszírozó intézmények alkotják, sikerre vinni is ők tudják. Az állam felelőssége, hogy ne állítson akadályokat, és a meglévőket minél előbb lebontsa, állították egybehangzóan a startup világ szereplői és Dr. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a „Runway Budapest 2.0.2.0 – A Startup Credo” dokumentumot bemutató sajtótájékoztatón, amelyen vázolták a startup ökoszisztéma építésének jövőképét és programjavaslatait.

– Szeptemberben hívtunk össze egy munkacsoportot javarészt startuperek, kockázati tőkebefektetők, üzleti angyalok, tanácsadók részvételével. Több találkozón keresztül, egymást győzködve jutottunk el oda, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Innovációs Hivatal szakértői és az ökoszisztéma piaci szereplői megtalálták a közös jövőképet. Ennek alapján született meg ez a javaslatcsomag, amely alapot teremt arra, hogy Magyarország az évtized végére a régió elsőszámú startup-helyszíne legyen – mondta Cséfalvay Zoltán, aki szerint ehhez már most is sok adottságunk megvan, ám sok még hiányzik.

A munkacsoport négy területet emelt ki, ahol a közös stratégia mentén változásokra van szükség. Ezek az oktatás és tréning, az adózás és szabályozás, a pénzügyi eszközökhöz való hozzáférés és a tágan értelmezett támogatókörnyezet. Mivel a most kialakított policy az állami és a piaci szereplők együttműködéséből született, minden esély megvan arra, hogy sikeres legyen és a hazai startup-szféra valóban fejlődésnek induljon.

– Az állam legfeljebb katalizátor lehet, a gyakorlatban szükséges tennivalókat a piaci szereplők tudják. Az állam katalizál, de nem avatkozik bele a piaci folyamatokba, ahol nem kell. Ennek fényében alakítottunk ki közösen fejlesztéspolitikai javaslatokat és szabályozási tennivalókat. Előbbiek viszonylag hamar megvalósíthatók, különösen, ha újból beindulnak az uniós támogatások. A javaslatok a hamarosan kiírásra kerülő pályázatokban már megjelennek, az adózási és szabályozási tennivalók azonban lassabban fognak megvalósulni – hangsúlyozta az államtitkár.

Erre lesz pénz a következő ciklusban!
A következő Uniós támogatási ciklus, vagyis a 2014-2020 közötti időszak gazdaságfejlesztési támogatásainak rendszerét, elveit, a várható támogatásokat mutatta be Cséfalvay Zoltán az NGM államtitkára a Piac&Profit rendezvényén. Az előadás alapján úgy látszik, a fő irányok megvannak, de a „finomhangolásra” még várni kell. Ha minden igaz, jövő nyáron indulhatnak a pályázatok.
A 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban a várhatóan 400 milliárd forintos K+F keret több mint felét pénzügyi eszközök formájában szeretné a kormányzat kihelyezni. Ebből a bugyorból körülbelül 140 milliárd forintot szánnak a startup ökoszisztéma fejlesztésére, körülbelül egyharmad-kétharmad arányban vissza nem térítendő és visszatérítendő pénzügyi eszközök révén.

– Arra vártunk két évtizede, hogy tehetséggel, tudással lehessen előrelépni ebben az országban. Most itt az idő, hogy a tehetséges, fiatal nemzedék vállalkozóvá váljon és sikerre vigye, ha van egy piacképes ötlete – hangsúlyozta Cséfalvay.

„A kormány küldött, segíteni jöttem” idézte Kádas Péter a Traction Labs. Zrt. társalapítója azt az öt szót, amitől a vállalkozó leginkább retteg. Most azonban erre nem lesz szükség.

– A Budapest HUB teljesen új szabályok szerint működik. Itt minket nem akartak szabályozni. Az igazi érték pont ez a kormányzati attitűd – emelte ki Kádas és hozzátette: épp ezért a Startup Credo sem kormányprogram, hanem egy tervezési folyamat. Azt az utat jelöli ki, amely lehetővé teszi, hogy Magyarország kihasználja az internetgazdaság és high-tech szféra hozamait.

2014-re a globális internetgazdaság eléri a négytrillió dollárt, azaz a világ ötödik legnagyobb gazdaságának fog számítani, vagyis a tét óriás, hogy csupán beszivárog Magyarországra, vagy valóban meglovagoljuk az ebből származó előnyöket. Persze feladat van bőven. A hazai piac kicsi, és bár bőven van kockázati tőke, a tőkeszerkezet rossz, azon Kádas szerint, muszáj lenne javítani. A globálisan használható, exportképességi potenciál is kicsi, holott nincs világhírű magyar startup, csak Magyarországról indult világkarriert befutott techcég. Mindenesetre nagyon bíztató, hogy most először a kormányzati és a piaci szféra szereplői összeültek és közösen meghatározták az utat, amelyen el szeretnénk indulni.

– Most nyitottak a közösség véleményére, hallassuk a hangunkat – hívta fel az üzleti világ felelősségére is a figyelmet Kádas Péter.

Valner Szabolcs, Digital Factory Zrt. ügyvezető partnere is leszögezte: egyik országban sem az állam építi a startup ökoszisztémát, de ahol sikeres, ott rásegít tőkével, nemzetközi piacra jutási lehetőséggel, adókedvezményekkel. Egy év múlva azonban már érdemes megnézni azokat a vállalkozásokat, amelyek ebből létrejöttek.

A gyom és a csodanövény
– Hihetetlen gyorsan hatalmas piacokra lehet eljutni az internet segítségével, ami egy Magyarország-méretű GDP-jű ország számára valóban óriási lehetőség. Ezért látom a startupokban az ország számára a kiugrási lehetőséget. Ezek a cégek sokkal dinamikusabban képesek növelni az árbevételüket, mint a hagyományos gazdaság szereplői, másrészt jóval nagyobb hozzáadott értékű és magasabb adóvonzatú állásokat hoznak ide. Képesek felpörgetni a magyar gazdaságot – hangsúlyozta Valner, aki szerint van még egy fontos jellemzője a startupnak: megfelelő motivációval a semmiből csinálhat valaki magából sikersztorit. A selfmade vállalkozóvá válás bárki előtt nyitva áll, akkor is, ha nem rendelkezett korábban kapcsolatokkal, ismeretséggel. Elég a jó ötlet és a tehetség, és persze jó adag bátorság.
Ugyanakkor ez a műfaj nem éppen a legjobban tervezhető. Furcsa kertészkedés, mert lehet, hogy a gyomból lesz csodálatos növény, míg az ígéretes hagyma lehet, hogy ki se hajt. És először általában a rossz hírek jönnek, különösen, mert a csírázó növények 85 százaléka elhal, és csak 15 százaléka fogja visszahozni a befektető pénzét. De a selejtről is érdemes beszélni, mert a bukás része a sikerhez vezető útnak, intett óvatosságra Valner Szabolcs.
A startup szó úgy tűnik most helyreállítja a vállalkozó kifejezés húsz évvel ezelőtt elveszett renoméját Záboji Péter, a European Entrepreneurship Foundation alapítója szerint. Ám a most alakuló üzletághoz szükség a nyelv kialakítása is, hívta fel a figyelmet az üzletember. – A huszadik század a tömeggyártásról szólt és az igazgatásról, ami mindig felülről jön. A vállalkozói szellemmel és kultúrával azonban abban a felfogásban nem tudunk mit kezdeni. Az ökoszisztéma alulról jöhet természetes folyamatként, amihez meg kell teremteni a klímát, a feltételeket és a nyelvet. Megfelelő szavakat kell kreálnunk. Legelőször is például megtiltanám a kockázati tőke szó használatát, az egy baromság! A venture capital ugyanis nem ezt jelenti.
Záboji Péter a nyelvtudás fontosságára és a nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező emberek bevonásának fontosságára is felhívta a figyelmet. Szerinte tele van a város olyan külföldiekkel, akiket érdemes bevonni a magyar csapatokba és kiaknázni az itt lévő külpiaci tudást. A most születő inkubátorházakban erre lesz lehetőség, utalt a befektető a most indult Gazella programra.
 

Véleményvezér

Már csak az aluliskolázottaknál dübörög a Fidesz

Már csak az aluliskolázottaknál dübörög a Fidesz 

Már gyurcsányozni sem érdemes.
Hatalmas metrót épít a mindössze 300 ezer lakosú Kolozsvár

Hatalmas metrót épít a mindössze 300 ezer lakosú Kolozsvár 

Világváros lesz Kolozsvárból.
A Facebookon Orbán Viktoron mulatnak

A Facebookon Orbán Viktoron mulatnak 

Nem is volt, de azért megszüntetnék.
Példátlan helyzet, közadakozást kezdeményezett a Bethesda Gyermekkórház, hogy egy műtőjét működtetni tudja

Példátlan helyzet, közadakozást kezdeményezett a Bethesda Gyermekkórház, hogy egy műtőjét működtetni tudja 

Miközben az elit gátlástalanul urizál, már az alapszolgáltatások sem működnek.
Lázár Jánosnak nem megy a Fanta-matek

Lázár Jánosnak nem megy a Fanta-matek 

A Fanta-botrány és a műbalhé.
Magyar Péter szerint egy fideszes képviselő titokban megszavazta az Európai Parlament elnökének a néppárti jelöltet

Magyar Péter szerint egy fideszes képviselő titokban megszavazta az Európai Parlament elnökének a néppárti jelöltet 

Újraválasztották Roberta Metsolát az Európai Parlament elnöki tisztségébe.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo