Európa védelmi iparát erősíteni kell, mert valós az esélye egy orosz agressziónak

Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos Brüsszelben.

Az Egyesült Államokban évente mintegy 750 Patriot rakétát gyártanak, miközben egyes konfliktusokban néhány nap alatt több száz ilyen rakétát használnak fel. Kubilius szerint ezért Európának saját rakétagyártási kapacitásokat kell kiépítenie.

A biztos kitért arra is, hogy az Európai Bizottság új eszközöket hoz létre a közös beszerzések és a közös fegyverfejlesztések támogatására.

A tagállamok március 16-ig jelezhetik érdeklődésüket az úgynevezett közös európai védelmi projektek iránt, amelyeket az Európai Unió finanszírozással is támogathat. Ezekben Ukrajna is részt vehet.

Kubilius a döntéshozatal felgyorsítását is sürgette. Mint mondta, ha Európa gyorsabb ipari fejlődést akar, akkor gyorsabb politikai döntésekre is szükség van. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy hónapokig vagy akár egy évig tárgyaljunk egyes védelmi javaslatokról” – fogalmazott.

Kubilius szerint az európai védelmi reformok egyik akadálya, hogy nincs olyan egységes politikai fórum, amely stratégiai döntéseket hozhatna a kontinens védelméről. Ezért felvetette egy európai biztonsági tanács létrehozásának szükségességét, amely platformot biztosíthatna a közös stratégiai döntésekhez. (MTI)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo