Erre az egy napra lesz érdemes figyelni a jövő héten

A következő héten a Központi Statisztikai Hivatal nem tesz közzé jelentést, így az egyetlen fontosabb adat a Pénzügyminisztérium (PM) részletes tájékoztatója lesz az államháztartás június végi helyzetéről.

A PM pénteken publikálja az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének első hat havi részletes adatait.

A július 9-én kiadott előzetes adatok szerint júniusban az államháztartás központi alrendszere 392,0 milliárd forintos hiánnyal zárt, az első hat hónapban pedig a központi alrendszer hiánya elérte az 1704,5 milliárd forintot.

Az államháztartás központi alrendszerén belül a központi költségvetés 1534,7 milliárd forintos hiányt, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 198,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 28,4 milliárd forintos többletet értek el az első fél évben.

Az előző év első hat hónapjában a központi alrendszer hiánya 1837,0 milliárd forintot tett ki.

A költségvetés idei helyzetére jelentős hatással volt az, hogy az adómentességek és bértámogatások május végéig jártak a nehéz helyzetbe került ágazatok szereplőinek, továbbá a kormány június elején újabb adóügyi könnyítésekről döntött - mutatott rá a PM.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo