Erős a pannon puma

A magyar gazdaságot idén is 4% fölötti, export és beruházások által vezérelt növekedés jellemzi, amely az EU régi tagállamainak átlagát több mint 2,5 százalékponttal haladja meg.

A Magyar Gazdaság 2005/3 című kiadvány legfontosabb megállapításai:

  • A visszafogott első félév után a harmadik negyedévben javult a globális konjunktúra, és végre megtorpanni látszik a világpiaci kőolajárak emelkedése is.
  • A harmadik negyedévben 4,5%-kal bővült a magyar gazdaság, elsősorban az export két számjegyű, illetve a beruházások 8,7%-os növekedésének köszönhetően.
  • Az ipar a harmadik negyedévben is dinamikusan (9%-kal) bővült, az építőipar pedig szárnyalt (24%-os növekedés a harmadik negyedévben), miközben a szolgáltató ágazatok növekedése elmarad a GDP átlagától.
  • A 7% fölött stabilizálódott a munkanélküliség, de a foglalkoztatottság is bővülésnek indult, és a nettó reálkeresetek 6,8%-kal emelkedtek az év első kilenc hónapjában.
  • A harmadik negyedévben is két számjegyű ütemben bővült az export, és az első tíz havi külkereskedelmi deficit több mint 1,1 milliárd eurós csökkenést jelent az előző évhez viszonyítva.
  • A rendelkezésre álló első félévi adatok szerint a folyó fizetési mérleg hiánya is csökkenést mutat, miközben működőtőke-beáramlás rekordszintet (2,4 milliárd euró) ért el az év első felében.
  • Az infláció októberben újabb mélypontra esett, és a hazai részvényárfolyamok - az erőteljes októberi korrekció ellenére - közel másfélszeres emelkedést mutatnak év elejéhez képest; az állampapír-piaci hozamok ugyanakkor újra növekedésnek indultak az őszi hónapokban.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo