Az Ericsson hangja

Gondolnánk, hogy az Ericsson már 1911-ben is jelen volt Magyarországon? Lars Magnus Ericsson, a múlt század 80-as éveiben alapította gyárát Stockholmban, s a ma is létező – egykori BHG- – épület tetején, a Fehérvári úton Európában másodikként díszelgett a mára világszerte ismertté vált név. Az Ericsson telefont a világ hetvennégy országában több mint huszonhétmillió ember használja. Magyarországon pedig a mobiltelefonnal rendelkezők közel fele választja ezt a terméket.

Az Ericsson visszatérése – mert a 30-as években kivonult hazánkból – 1990-ben történt, amikor megnyerte a telefonközpontok digitalizálására kiírt tendert. Diadalútja azóta töretlen: az eltelt kilenc év munkájának köszönhetően ma minden második vezetékes hívás Ericsson telefonközponton keresztül zajlik, a cég Magyarország legnagyobb távközlési szállítója lett.

Amilyen régi hagyományokkal rendelkezik a vállalat, olyannyira fiatal gárdával dolgozik. Az Ericsson Magyarország Kft. hatszáz alkalmazottjának átlagéletkora 33 év, s ezen belül a kutatás-fejlesztés területén dolgozóké öttel kevesebb. A Műegyetem és a Bécsi úti vállalat között ingázó shuttle-busz pedig az utánpótlás szimbólumaként is felfogható, mert egyetemisták tucatjai végeznek kutató-fejlesztő munkát a cégnél.

Az Ericsson egyértelműen jövőorientált vállalkozás. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy Fodor István vezérigazgató, aki kezdetektől a mai napig szinte kézen fogva vezeti vállalatát, sokkal szívesebben beszélt a jövőről, mint az eltel kilenc évről. Annyit azért sikerült megtudnunk, hogy az 1991. októberi indulásnál ketten voltak mindössze, ebből nőtt ki az az Ericsson Magyarország Kft., amelynek éves árbevétele tavaly 35,8 milliárd forint volt. „Az első száz embert még én vettem fel – mondja a vezérigazgató –, mi itt mindenkit a keresztnevén szólítunk, és nincs titulus. Úgy látom, ide örömmel jön dolgozni az emberek 90 százaléka, s nem a pénz miatt, hanem mert ez a munka állandó kihívást, folyamatos tanulást jelent. És törekszünk rá, hogy emberi környezetet teremtsünk mindenki számára.”

Rövid sétára indulunk a két és fél éve a Radelkistől megvásárolt építészdíjas épületben. A folyosókon, a termekben csend, világosság és tömérdek élő, zöld növény. A falakon festmények, grafikák, az egyik szegletben olvasósarok, egy beugróban kávéautomata – persze ingyenes –, a tálalóban mindenkinek saját kis Ericsson-bögréje (mert ez környezetbarát megoldás a műanyag poharakkal szemben), a munkatermekben paravánnal elkerített szigetek, hogy mindenkinek meglegyen a saját kis szigete, de ha feláll, rögtön az Ericsson-kontinensen érezhesse magát, saját házi használatú mobiltelefonok és persze a számítógép, ahol állandó frissítésű vállalati híreket, vitafórumot olvashat az érdeklődő.

„Az Ericsson házon belül is mindent megtesz a tökéletes kommunikációért – mondja Fodor István, aki két éve az év menedzsere díjat kapta meg –, nagy hangsúlyt helyezünk arra, hogy mindenki mindenkivel beszélhessen, hogy mindenki értesüljön a vállalat belső-külső életét érintő fejleményekről. Saját ebédlőnk van természetesen, ahová kamerát szereltünk, hogy indulás előtt lehessen tájékozódni, van-e szabad hely az asztaloknál, s bevezettük a kártyás fizetési módszert, vagyis az előre megrendelt ételt egy mágneskártyával lehet átvenni a pultnál.”

Fiatal, mosolygós arcok jönnek velünk szemben, valóban keresztnéven és tegeződve szólítják egymást az emberek, az egyik, kis üvegfalú szobában négy huszonéves ül komputere mögött, és figyeli a táblánál magyarázót, épp oktatás folyik, több száz milliót költenek évente képzésre. „Ezek a szobák – mutat az igazgató egy pici, üvegfalú helyiségre – arra valók, hogy ha valaki magánbeszélgetést kíván folytatni telefonon, akkor itt zavartalanul megtehesse. A tárgyalókat pedig magyar Nobel-díjasokról neveztük el, ismerje meg a nevüket a külföldi, ha idelátogat.”

A légkondicionált XXI. században tett kirándulás vége felé még inkább érthetővé válik, hogy az Ericsson, az általa képviselt technológiával, meghatározó tényező a kommunikáció és a szabványosítás világában. „Csodák várhatók az elkövetkező néhány évben – mondja a Széchenyi-díjas vezérigazgató. – Ma 400 millióan használnak mobiltelefont, három év múlva várhatóan egymilliárdan lesznek. Ma 300 millióan interneteznek, három év múlva ez a szám is egymilliárd lesz, ráadásul a fele mobiltelefonon fog kommunikálni. Hatalmas ugrás előtt állunk, hisz ez új korszakot jelent, aminek egyik pillére a csomagkapcsolt adatkommunikáció. Az Ericssonnál már próbaszinten zajlanak a kísérletek, megtörténtek az első pilot-hívások. Mindez gyökeresen formálja át mindennapi létünket, életmódunkat. A munkában és a magánéletben egyaránt. Gondoljuk csak meg, bárhol, bármikor hozzáférhetők lesznek a világ információs raktárai. Javarészt nem kitalálni, csak megtalálni kell majd dolgokat. Egy kis készülékről távvezérelhetjük majd a lakásunkat, nem kell sorba állni, mert pillanatok alatt rendelhetünk, vásárolhatunk bárhonnan és bármikor. Ez a közeli jövő ígérete. Az Ericsson százezer alkalmazottja 140 országban ezért dolgozik, ezt valósítja meg. A távközlés és a számítástechnika összekapcsolódását. Ezek az emberek, tudásukkal, fegyelmezettségükkel, kreativitásukkal, fantasztikus erőt jelentenek vállalaton belül, de kívül is. Azt hiszem, így van ez az Ericsson Magyarország Kft. esetében is. Talán nem véletlen, hogy a mi vállalatunk egyben régióközpont is, dolgozóink harmada felügyeli Litvániától Bulgáriáig mintegy tíz országban az Ericsson-központok működését.”

„Make yourself heard” – hallasd a hangod –, hirdetik a bájos, meghitt emberi pillanatokat rögzítő Ericsson-plakátok, -levelezőlapok. Nos ,úgy tűnik, a Bécsi úton ez történik.

Gubás Péter