Érd után Vác is közelebb kerül Pesthez

A menetidő Budapest és Vác között 45 perc helyett 25 percre rövidül – ígéri a MÁV már augusztus végétől. Ezen a szakaszon a mostani 83 helyett 117 vonat közlekedik majd, s olyan járatokat is indítanak, amelyek Szobig közlekednek, de Vácig nem állnak meg. A vasút reméli, hogy az intenzív korszerűsítés mind több embert szállít ki autójából, mivel a félóránként közlekedő elővárosi járatokat kiszámíthatóan indítják.

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kormánymeggyőző érvekkel állt elő a jövő évi büdzsé tervezésének időszaka kellős közepén a MÁV Rt., mivel nyilvánosság előtt is részletesen ismertette: a fejlesztésekkel egyenes arányban nő a vonatra autóból átszálló agglomerációs lakosság száma. Az elővárosi vasútközlekedés fellendítésének első ilyen eredménye az április óta már közlekedő érdi, székesfehérvári vonatok menetrendjének „átszervezése”. Itt már érvényes a zónázó menetrend, az új vonatok közlekedtetése, az infrastruktúra fejlesztése, az eredmény pedig – ismertette Tömpe István stratégiai vezérigazgató-helyettes augusztus 5-i tájékoztatóján – napi 14 vonat, s átlag 2000 utas a nap 24 órájában. Amúgy 15 ezer négyzetkilométeres térségben 3,5 millió ember érdekelt az elővárosi vasút szolgáltatásainak fejlesztésében, abban, hogy rövid időn belül mind több vonalon működjön a megjegyezhető menetrend. Ennek a szervezéssel, beruházással, infrastruktúra korszerűsítéssel elérhető átalakításnak az a hozadéke, hogy 20, 40 perces időszakban indítják a vonatokat, ahol lehet, ott már új szerelvényeket és motorkocsikat, de legalábbis felújított régebbieket.

Tömpe István érvei szerint öt esztendő alatt a vasúti elővárosi közlekedésben résztvevők száma 40-50 százalékkal növekedhet. Jelenleg a fővárosi agglomeráció tömegközlekedéséből az elővárosi részaránya 8,6 százalék, abszolút számokban: napi 326 ezer utazás, átlagosan 124 ezer utas a MÁV ebbéli mérlege. A nemzetközi tendenciáknak megfelelően hazánk is ezt a területet tekinti gyors ütemben fejlesztendőnek, s a MÁV ebbéli projektje három szakaszban valósítandó meg. Az első már elkezdődött, s az úgynevezett ütemes közlekedés feltételei teremtődnek meg. A lényeg, hogy Budapesttől 30-40 kilométerre lévő vasútállomásokról félóránkénti, az ettől távolabbi állomásokról óránkénti időközökben indulnak a vonatok. A második, 2006-tól kezdődő időszakban egységesíteni akarja járműállományát a vasúttársaság, egyben a vonalas, azaz kötött pályás közlekedési infrastruktúrákat – a MÁV-ot, a HÉV-et – integrálják. A tervek szerint 2010 után már sor kerülhet az elővárosi közlekedés teljes ütemezettségére. Mindehhez korszerűsítendők, felújítandók a pályaudvarok, mégpedig úgy, hogy ahol felszállnak, illetve leszállnak az utasok, ott a szolgáltatások teljes tárházával találkozzanak az emberek. VizsyFerenc, a MÁV személyszállítási főigazgatója nem a távlati, hanem az e havi tervek közül ismertetett egyet, azt, hogy a váci vonalon is kezdetét veszi már augusztus végén a zónázó menetrend, az új vonatok közlekedtetése. A zónázás azt jelenti hogy lesznek olyan Budapest és Vác között indított elővárosi vonatok, amelyek nem állnak meg e két település között, ám Szobig minden állomáson fel, vagy le lehet szállni. Ezzel a menetidő Budapest és Vác között 45 perc helyett 25 percre rövidül. Egyébként pedig a mostani 83 helyett 117 vonat közlekedik itt, s sűrűbben indítják a szerelvényeket a munkaszüneti napokon is.

Abban az esetben, ha hosszabb távon minden fejlesztési elképzelését megvalósíthatja a MÁV, 500 milliárd forintnyi beruházásra – eszközvásárlásra - lenne szükség. De 2010-ig kocsik, motorkocsik beszerzésére, egy minimál program keretében legalább 30-40 milliárd forintra lenne szükség. Ekkor persze a régi szerelvények is forgalomban maradnának. Az állomások felújítása, az ütemes közlekedés velejárójaként a peronok magasítása legkevesebb 200 milliárd forintot vesz igénybe.

A Piac & Profit on-line újságja ez év februárjában a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezető-helyettesének, Nagy Bélának az információi alapján az érdi elővárosi közlekedésről azt ismertethette, hogy az 5-ös paneurópai folyót – ennek része az érdi szakasz - Brüsszel kiemelten kezeli, így alkalmasint finanszírozza is a korszerűsítést, bővítést. Feburárban még ISPA forrásokat használhatott fel az ország erre a célra, a későbbiekben, a Kohéziós Alap megnyílása után a Budapest-Pécs vonal két vágányát, valamint a Budapest-Balaton vonal egy vágányát – mindkét viszonylat érinti az agglomerációs várost - használják majd elővárosi célokra is. Tervezik, hogy idővel egy újabb sínpárt fektetnek le, illetve a Kelenföldi pályaudvart úgy bővítik, hogy ott is lehessen végállomásuk a vonatoknak. Az érdi szakaszon szükséges még néhány szintbeli kereszteződés kiiktatása, valamint autós és kerékpáros parkolók kiépítése az ingázókat segítendő. A főváros és a MÁV esedékes fejlesztései a Kelenföldi pályaudvaron „találkoznak” egymással, évek múltán itt lesz a 4-es metró végállomása. A két beruházást összehangolják az érdekeltek.

A GYSEV szakemberei pedig arról az uniós tendenciáról tájékoztatták nemrégiben olvasóinkat, hogy változóban vannak az EU-s jogszabályok, s az elővárosi forgalomban szerepet vállalhat a MÁV mellett más cégek is. A közeljövőben megszűnhet az a kötöttség, hogy a nemzetközi vonatokat csak belföldi utazásra nem vehetik igénybe az emberek, például: a vonatjegyet Budapestről Bécsig kell megvennie annak, aki Győrött akar leszállni. Ennek a szabálynak az eltörlése az európai vasúttársaságok közötti versenyt kiélezheti, érdekes módon az is előfordulhat, hogy a budapesti elővárosi utasszállítás hasznából a MÁV-on kívül más cégek is részesedhetnek.

Kapcsolódó cikkek:

Közelebb kerül Érd Budapesthez

A kisteherautósokat is megsarcolja az unió

Véleményvezér

Újabb furfangot eszelt ki a kormány a szabad sajtó betiltására Hadházy Ákos szerint

Újabb furfangot eszelt ki a kormány a szabad sajtó betiltására Hadházy Ákos szerint 

Csökken a normativitása a magyar társadalomnak.
Enyveskezű lehet Orbán Viktor barátja, nyomozást indított az Európai Ügyészség

Enyveskezű lehet Orbán Viktor barátja, nyomozást indított az Európai Ügyészség 

Vége az Európai Unió elnéző magatartásának.
Nincs lejjebb, utolsók vagyunk Európában

Nincs lejjebb, utolsók vagyunk Európában 

Tragikusan teljesít az Orbán-kormány.
A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly

A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly 

Nem jön össze a kisebb infláció.
Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül

Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül 

Ma már nincs ingyen semmi, a rezsicsökkentés se.
Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja 

Most már Szlovákia is támogatja Ukrajna EU tagságát.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo