Eltűnt a süllyesztőben 32 ezer cég

Az Opten adatai alapján az idei évben közel 32 ezer cég szűnt meg, és az éves csökkenés közelít a 11 ezerhez. Az új eljárások számának magas értéke és a gyenge alapítási kedv előrevetítik a cégszámcsökkenés fennmaradását. A cégtrendben is csökken a GDP-ben rosszabb teljesítményt nyújtó nemzetgazdasági ágakban működő cégek száma. Az új felszámolási eljárások száma továbbra is 2 ezer körüli, novemberre várhatóan már eléri éves szinten a 20 ezret.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A legfrissebb KSH GDP jelentése szerint 2023 harmadik negyedévében az előző negyedévhez képest 0,9 százalékos növekedés volt. Ugyanakkor az előző év azonos időszakához képest a gazdaság teljesítménye 0,4 százalékkal elmaradt. Ennek oka főként az ipar és a piaci szolgáltatások, különösen a kereskedelem, valamint a tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység visszaesése volt.

Nem fog javulni a helyzet? (Fotó: Depositphotos)
Nem fog javulni a helyzet? (Fotó: Depositphotos)

A GDP csökkenése az Opten adatai szerint tükröződik a vállalati trendekben is a vállalkozások számának folyamatos csökkenésével. Ezt a tendenciát az egész év során tapasztaljuk. Az októberi tényadatok alapján a hónapban közel 800 céggel kevesebb működött, ami azt jelzi, hogy az éves csökkenés fokozatosan közelít a 11 ezerhez.

„A gazdaság aktuális állapotába betekintést enged a cégalapítások alakulása, amely tud egy iránytű lenni az eligazodásban. Várhatóan éves szinten is, de szezonálisan már biztos, hogy az elmúlt öt év legalacsonyabb cégalapítása jellemzi a cégtrendet. Ennek sok jelentése lehet, okozhatja az óvatosság, a kisebb kockázatvállalás, azaz a vállalkozók is látják, hogy a gazdasági környezetben erőteljesebb a kihívás jelenleg” – mondta Alföldi Csaba, az Opten céginformációs szakértője.

(Forrás: Opten)
(Forrás: Opten)

A cégalapítások alacsony éves teljesítménye mellett – jelenleg alig 21 ezer felett - sajnálatos módon a cégmegszűnések száma is „kiemelkedően” magas, idén közel 32 ezer cég szűnt meg. A megszűnések az elmúlt öt év szezonális összehasonlításában aranyérmesek, de ha az elmúlt három év éves teljesítményét nézzük, még rosszabb a helyzet, mivel az idei 1-10 hónapban már meghaladta azok számát.

Véleményvezér

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják 

Lassan mulatságba fullad a magyar elit kommunikációs vergődése.
Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben

Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben 

Nem álom, valóság.
Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között 

A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo