Eltűnő szakmunkások, növekvő költségek: új korszak jön az építőiparban

A szakképzett munkaerő hiánya komoly fennakadásokat okoz az építőiparban. Az európai vállalkozások csaknem egyharmada szerint a munkaerőkapacitások szűkössége megnehezíti a feladatok elvégzését, ráadásul növeli a projektek költségeit. Magyarországon is hasonló a helyzet, ezért a tartósnak bizonyuló kedvezőtlen tendenciákra reagálva az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) nemrégiben önálló Humán Erőforrás (HR) Munkacsoportot hozott létre. A digitális építőipari platformját a magyar piacon is forgalmazó PlanRadar pedig ehhez kapcsolódóan összefoglalta, hogy a munkafolyamatok digitalizációja hogyan támogatja a gyakorlatban a kisebb csapatok hatékonyságának javítását.

Az ÉVOSZ szakmai összefoglalója szerint a fluktuáció, a generációváltás, valamint a képzési és utánpótlási nehézségek együttes hatása felerősítette a munkaerőhiányt az építőiparban. A csökkenő megrendelések mellett 2025 legnagyobb kihívása a hatékony foglalkoztatás megszervezése, a jól képzett szakmunkások, mérnökök megtartása volt az ágazatban.  A gondokat az is súlyosbítja, hogy a dolgozókat jellemzően nem a teljesítményük alapján, hanem órabérben fizetik, ami nem ösztönzi a teljesítményük javítását.

Megoldások hosszú és rövid távon

Az összetett problémák kezelésére az ÉVOSZ HR-Munkacsoportot hozott létre, amelynek célja a humánpolitikai fejlesztések összehangolása, a munkaerő-megtartó képesség javítása, az ágazat munkáltatói imázsának erősítése, valamint a képzés, az utánpótlás-nevelés, a duális képzési formák, az életpályamodellek bevezetésének támogatása. A PlanRadar magyarországi menedzsere, Borbély Csaba úgy látja, a szakszövetség által felvázolt, hosszabb távú célkitűzések eléréséhez már most is komoly segítséget nyújtanak azok a korszerű digitális eszközök, amelyek mindennapi használatával a kisebb csapatok is képesek hatékonyabb munkát végezni.

„A munkaerőhiány egyre nagyobb nyomást gyakorol az építőiparban és az ingatlanágazatban dolgozó csapatokra, hiszen kevesebb jól képzett szakemberrel kell kiváló minőségű projekteket megvalósítaniuk. A digitális platformok úgy enyhítik ezt a nyomást, hogy egyszerűsítik a helyszíni adatgyűjtést, központosítják a kommunikációt, lehetővé teszik az azonnali jelentéstételt, csökkentik az utómunkát. Annak köszönhetően, hogy az összes terv, feladat és dokumentáció egy helyen elérhető, a csapatok áttekinthető képet kapnak a projektek aktuális készültségi állapotáról, minimalizálják a félreértésekből adódó hibákat, és több feladatot képesek elvégezni a létszám bővítése nélkül. A digitális platformok használata így összességében segít megőrizni a képzett munkaerőt, fenntartani a minőséget, biztosítani az átláthatóságot és az adott beruházás ütemtervének betartását. A fiatalabb dolgozók az okostelefonjukkal a kezükben léptek be a munka világába, számukra sokkal vonzóbb ez a megoldás, mint a papíralapú vagy a telefonos információáramlás, érdemes ezt kihasználni” – sorolja a kézzelfogható előnyöket a PlanRadar menedzsere.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo