Eltűnt menzák

A fokozott stressznek kitett menedzserek, munkatársak a felmérések szerint keveset törődnek a rendszeres étkezéssel, ami - a tempó mellett - még tovább rontja egészségi állapotukat. A fittségük pedig munkaadóik felelőssége is. Az ő érdekükben is áll, hogy ennek feltételeit megteremtsék a munkahelyen.

Tizenöt éve szétesett a szervezett munkahelyi vendéglátás rendszere. Csupán a kórházaknak és az oktatási intézményeknek írja elő törvény a közétkeztetés megszervezését. A vállalkozások számára még egyértelmű ajánlásként sem fogalmazódik meg. A hideg- és melegétkezési jegyek rendszere elvben ezt a célt szolgálná, a gyakorlatban azonban a jegyeket nagyrészt adómentes bérkiegészítésre használják a cégek.

Étkezde, büfé vagy az sem


fotó: Fényes Gábor
A GfK Hungária Piackutató Intézet idei felmérése szerint ma a 14 és 75 év közötti magyar lakosság mintegy 15 százaléka étkezik a munkahelyén vagy az iskolában. Ellátásukról - a KSH 2005. júliusi adatai szerint - 5623, munkahelyen (is) működő vállalkozás gondoskodik. Ebben az adatban szerepelnek mindazok a közintézmények, amelyeknek saját konyhájuk van, tehát engedélyhez kötött vendéglátó-tevékenységet folytatnak, illetve azok a büfék is, amelyek az irodaházakban kínálnak étkezési lehetőséget az ott dolgozóknak.

Szervezettségét tekintve a napközbeni étkezés gyakorlata változatos képet mutat. Még mindig vannak olyan vállalkozások, ahol a tulajdonos vagy a felsővezetés azt is rossz szemmel nézi, hogy a munkatársak egyáltalán igénybe veszik a törvényileg előírt ebédidőt, de olyanok is - főleg a nagyvállalatoknál vidéki, ipari övezetekben -, ahol jól szervezett a munkahelyi étkeztetés. S nem csak azért, mert nincs étkezési lehetőség a környéken. Ezek jól felfogott üzleti érdekből is közelítenek az optimális megoldáshoz.

#page#

Irányelv már van

A fokozódó és állandósuló környezeti stressz drámai rombolása ellen ugyanis elsősorban kiegyensúlyozott táplálkozással védhető meg a szervezetet. Az ajánlatosnak tartott napi háromszori étkezésből azonban legalább egy mindenképpen beleesik a munkaidőbe. Általában a főétkezés, az ebéd. Amikor is egyáltalán nem mindegy, hogy az ember mit eszik, s hogyan. Rohanva bekap egy szendvicset, vagy nyugodt, kulturált körülmények között fogyaszthatja el tápláló ebédjét.

A probléma nem csupán nálunk, hanem a fejlett piacgazdaságokban is fennáll. Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság a CSR (Corporate Social Responsibility; a vállalatok társadalmi felelősségvállalása) tevékenység integrálására vonatkozó irányelvében konkrétan megfogalmazza a munkahelyi jó közérzetről való gondoskodást, a munkatársak iránti felelősségvállalást is, beleértve az egészségmegőrzés fontosságát.

A magyarországi kormányzati kezdeményezések főleg különböző pályázatok formájában mutatkoznak meg. A kiírásokban azonban még ajánlás szintjén sem fogalmazódik meg az egészséges táplálkozás mint az egészségmegőrzés alapja.

Akad jó példa is

Akadnak azért jó példák: az Evosoft Hungary Kft. az idei Családbarát munkahely-pályázaton középvállalat kategóriában oklevelet nyert. A több mint 200 főt foglalkoztató, 92 százalékban német érdekeltségű cég ugyan egy irodaházban alakította ki székhelyét, de a munkatársaknak rendelkezésre áll étkezőkonyha is hűtővel, mikrohullámú sütővel és étkezőhelyiség, ahol az otthonról hozott vagy a büfében vásárolt ételeket kulturáltan elfogyaszthatják. Ehhez ingyenesen jár ásványvíz, üdítő, kávé és többféle tea. Tavaly télen pedig, az influenzavírus terjedése szempontjából legveszélyesebbnek ítélt hónapban minden munkatárs az egészségének megóvása érdekében reggelente 2 deci vitamindús gyümölcslét kapott az íróasztalára.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo