A legtöbb ékszert családtagjainktól kapjuk ajándékba – egy felmérés szerint 59 százalékban –, több mint egyharmad részt vásárolunk saját magunknak, és mindössze 14 százaléknyit kapunk valaki mástól, például üzleti partnertől. Kicsit eltérő a helyzet, ha nemek szerint vizsgáljuk: a nők több ékszert vesznek önmaguknak, mint a férfiak, és a férfiaknál még jellemzőbb, mint összességében, hogy ha van ékszerük, akkor azt családtagtól kapták.

A gyűrű a leggyakoribb

Meglévő ékszereink 90 százalékát itthon vásároltuk, és csak 10 százalékát külföldön; üzlettípusok szerint kétharmadát szaküzletben, egytizedét áruházban, mintegy 6 százalékát „kéz alól”, további 3 százalékát piacon. A régiségkereskedések részaránya ki sem mutatható. A forgalom mintegy felét az arany ékszerek adják, ezt követi 20 százalékkal az ezüst; az összes többi – nemesfém ajándéktárgyak, gyöngysor, divatékszerek, drágaköves ékszerek stb. – osztozik a fennmaradó részen.

Az ékszerek fajtái szerint piacvezető a gyűrű (36 százalékkal), szeretjük a fülbevalókat (26 százalék), a nyakláncokat (23 százalék), de már kevésbé viselünk karkötőt (12 százalék), és az egyebek aránya részletesen nem kimutatható. Kicsit más a sorrend, ha csak az arany ékszerek fajtáit nézzük: a gyűrűk aránya (jegygyűrű nélkül) 30 százalék, a nyakláncé 23, a fülbevalóé 15, a jegygyűrűé 13, a karkötőké 8; a nyakék, medál aranypiaci részesedése 7, a melltűé, kitűzőé pedig 5 százalék.

– Bár az idézett felmérés a kilencvenes évek végén készült, és újabb azóta sem, az adatok ma is nagyjából helytállóak – mondja Takács József, a Magyar Nemesfémesek Országos Szövetségének elnöke.

Az ékszerpiac nagy átalakulása ugyanis még a kilencvenes évek elején lezajlott, amikor liberalizálták az aranyhoz való hozzáférést. A korábbi öt hazai vállalat közül fennmaradt, sőt piacvezető az Óra-Ékszer jogutóda, az Orex Rt.; és monopoljogainak elvesztése után is komoly versenytárs az Állami Pénzverde, ma mint Metál Art Rt. Ám mellettük mintegy háromezer kisebb-nagyobb ékszerkészítő és/vagy forgalmazó vállalkozás jött létre, s közülük mintegy kilencszáznak ez a fő tevékenysége. A kilencvenes években alakultak közül mára a legnagyobb a Parti Kft. és a Victoria Gem Kft. bolthálózata.

– Hogy jó befektetés-e az ékszer? – kérdez vissza a szakmai szövetség elnöke, aki egyúttal az utóbbi cég ügyvezetője is. – Az biztos, hogy hosszabb távon megőrzi a befektetett pénz értékét. De éppen ezért, és a piac visszafogottsága miatt, egy ékszerbolt nyitása nem kecsegtet gyors meggazdagodással, mivel ez az egyik leginkább tőkeigényes szakma, ahol a leglassabb a megtérülés. Ezt sokan nem látják, illetve megtéveszti őket az ékszerkirakatok csillogása. Így elég magas azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyeknek vezetői más kereskedelmi területről jönnek át ide, és gyorsan meg is buknak.

A magyar vevők konzervatívok

A teljes hazai ékszerforgalom mintegy 70 százaléka import, ennek zöme olasz és török. Ez nem is csoda, hiszen e két ország diktálja a világban az aranyékszer-divatot: az évi 860 tonna arany felét Olasz-, 40 százalékát Törökországban dolgozzák fel, s az összes többi országban a maradék 10 százalékot.

– A magyar ékszerek különlegessége az igényes kézi munka – folytatja Takács József –, mestereink évente másfél tonna aranyat munkálnak meg. Ám bármennyire csábító – teszi hozzá a szakember, aki évtizedekkel ezelőtt maga is ötvösként kezdte –, a kézi munkát nem szabad túlértékelni, mert az automatizált, precíziós gépsorokon készült „széria” termékek egy bizonyos minőségi kategórián belül nemcsak megfizethetőbbek, de akár szebbek is lehetnek. Nem véletlen, hogy a jelesebb hazai ékszerkészítők az egyedi alkotásaikat főként exportálják.

Persze az, hogy mit és hol lehet eladni, itt is elsősorban a fizetőképes kereslettől függ, továbbá a divattól és a tágabban értelmezett vásárlói szokásoktól. A magyar vevők konzervatívabbak, mint nyugat-európai társaik, és némi késéssel követik a nemzetközi trendeket; például míg másutt már múlóban van a fehérarany divatja, nálunk most kezd igazán elterjedni. Az idei szezon másik újdonsága a platina ékszer. A platina messziről – csakúgy, mint a fehérarany – hasonlít az ezüsthöz, ám a szakértő szem látja, hogy az aranynál is drágább anyagról van szó. S mivel keményfém, a megmunkálása is nehezebb, így jellemzően XXI. századi vonalú gyűrűk, nyakbavalók, karkötők készülnek belőle.

Olcsóbbakat vásárolnak

A szövetség adatai szerint a Magyarországon vásárolt ékszerek 80 százalékának ára 40 ezer forint alatt van, efölött, de még 100 ezer forint alatt további 18-19 százalék, és mindössze 1-2 százalék a 100 ezer forintnál drágább ékszerek aránya. Ezzel összhangban egy ékszer átlagsúlya nálunk 2-2,5 gramm.

A vevők széles köre kéri viszont azt, hogy a minél olcsóbb és kisebb súlyú ékszer tűnjön minél nagyobbnak. Az idén terjedtek el a sok, apró kővel díszített ékszerek is. És nagy divat a gyémánttól csak szakavatott szemmel megkülönböztethető, ám jóval olcsóbb cirkónia.

Igaz, van egy kisebb, ám lassan növekvő vevőkör, ezzel ellentétes igényekkel: ők azt várják el, hogy az ékszer legyen értékes, szép vonalú, elegáns, de ne feltűnő. Ez utóbbi csoport tagjai fedezték fel maguknak a már említett fehérarany és platina ékszereket.

Nem meglepő, hogy az ékszer-kiskereskedők egész évi forgalmának mintegy harmada decemberre, a karácsonyi nagybevásárlásokra összpontosul. Korábban sokat vártak a ballagásoktól is, ám ma már egyre kevésbé igaz, hogy a rokonok, ismerősök a fiúkat pecsétgyűrűvel, a lányokat nyaklánccal lepnék ilyenkor meg – mondja saját cégének tapasztalataiból is merítve Takács József. Ahogyan piacvesztést okozott az is, hogy visszaszorult a menedzserajándékként korábban kedvelt mandzsettagomb–nyakkendőtű kollekció. Helyette most inkább ezüst képkeretre vagy névjegykártyatartóra számíthatunk az üzleti partnereinktől.

Mire vigyázzon az, aki – divat ide vagy oda – mégis úgy dönt, hogy hagyományos arany ékszert szeretne ajándékba adni? Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy csak megbízható helyen vásároljon, olyan üzletben, ami az ünnepek után ugyanott megtalálható, mint előtte. Természetesen még ilyen boltokban is érdemes megnézni, hogy az ékszeren rajta vannak-e a jogszabályban előírt nemesfémjelek. S ha drágaköves ékszert választottunk, kérjük el a kőről a külön a garancialevelet, mert a legjobb szándék mellett is előfordulhat tévedés. S persze ne csak az árak szerint válogassunk, hanem képzeljük magunk elé annak a személyiségét, akinek az ékszert szánjuk, mert ha illik hozzá, szívesen viseli majd.

Fogyasztási adó a nemesfém ékszereken

Bár a szakmai érdekképviseletek évek óta kérik, és a Pénzügyminisztériumban korábban többször is tervezték, költségvetési okok miatt a mai napig nem szüntették meg a nemesfém ékszerek – nem éppen alacsony – fogyasztási adóját. A szakmai szervezetek azzal érvelnek, hogy amikor öt évvel ezelőtt az ezüst fogyasztási adója megszűnt, a költségvetés bevétele nem lett kisebb, mivel a feldogozott alapanyag mennyisége mára több mint a négyszeresére, évi körülbelül 10 tonnára nőtt. Miért ne következhetne be ugyanez a többi nemesfém esetében is? A legújabb javaslat szerint az érintett vállalkozások hajlandók lennének létrehozni egy alapot is arra a célra, hogy ha a fogyasztási adó kiesését nem kompenzálná a megmaradó általános forgalmiadó-többlet, akkor a szakma ebből az alapból megfizetné a költségvetésnek a különbözetet.

A törvény szerint 35 százalék fogyasztási adó terheli a nem ezüst nemesfémből készült termékeket, a nemes kőből készült ékszereket, a csiszolt nemes köveket, a nem ezüst nemesfém egyéb ékszereket, valamint a nem ezüst nemesfém termék és ékszeralkatrészeket. Ugyancsak ilyen mértékű adót kell fizetni a legalább 585 ezrelékes (14 karátos) aranyból, valamint a platinából készített termékek után is.

A fogyasztási adót a saját előállítású termék után a termelőnek, a bérmunka keretében gyártott termék után a termeltetőnek, behozatal esetén pedig az importálónak kell megfizetnie. Meg kell fizetni a fogyasztási adót javítás esetén is, vagy akkor, ha az adózó a nem adóalany részére bérmunkában készített nemesfémtermékhez saját tulajdonát képező nemesfém-alapanyagot vagy drágakövet használ fel, mégpedig a felhasznált nemesfém-alapanyag, illetve drágakő után, mint ahogyan akkor is, ha például a bérmunkáltatás ellenértékét a nem adóalany termeltető az előállított termékkel egyenlíti ki. Import esetén az adó alapja a vámérték.

Előfordul, hogy a terméket nem értékesítik, hanem reprezentációs célokra használják, azonban a fogyasztási adót ilyenkor is meg kell fizetni, mivel a reprezentációs célú felhasználás is belföldi értékesítésnek minősül. A nem termelési, valamint a reprezentációs célú termékfelhasználás esetén a beszerzési ár az adó alapja.

Az Európai Unió szabályozása egyébként nem ismeri a fogyasztási adót, tehát legkésőbb a belépéskor így is, úgy is el kell törölni.

Megjelent a Piac és Profit üzleti magazin 2002. decemberi számában