Elképesztő, mennyire megdrágult egy családi ház építése

Jól meg kell gondolni, bele mer-e vágni valaki az építkezésbe, a költségek ugyanis az idei első negyedévben is 20 százalék felett nőttek az előző év elejéhez képest. Lakást és családi házat építeni 2022-ben 40 százalékkal többe került, mint 2020-ban, 2015 óta pedig mostanra már több mint duplájára emelkedtek a költségek - derül ki az Ingatlannet.hu elemzéséből.

Az új családi házaknál a fajlagos (azaz négyzetméterenkénti) építési költség 537 ezer forint volt, ami 40 százalékkal magasabb, mint volt 2020-ban.

(Grafikonok: Bank360)
(Grafikonok: Bank360)

Az új többszintes, többlakásos épületben létesített lakások fajlagos költsége 528 ezer forint (ez 39 százalékos emelkedés), és a meglévő épületek bővítésével épített lakások fajlagos költsége 437 ezer forint volt tavaly (ami két év alatt 46 százalékos emelkedés).

Valamennyi épülettípust tekintve nem Budapesten, hanem Csongrád-Csanád vármegyében volt tavaly a legmagasabb a fajlagos építési költség, a fővárosban 553 ezer forint, a dél-alföldi megyében pedig 573 ezer forint. (A legkisebb költséggel, 484 ezer forintért Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében létesültek új lakások.)

Jelentősen alábbhagyott az építési kedv

Idén az első negyedévben mintegy 3600 lakás épült, ami 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A visszaesés 2021 első három hónapjához képest 41 százalékos, 2020-hoz képest pedig 24 százalékos volt.

Megcsappant a lakásépítési kedv is: január-márciusban közel 5000 lakásépítési engedélyt adtak ki, illetve regisztráltak egyszerű bejelentéssel építendő lakást. Ez 4000-el kevesebb, mint amennyit 2022 utolsó negyedévében, és 3000-rel kevesebb, mint amennyit 2022 első negyedévében engedélyeztek - írja a Bank360 Csoporthoz tartozó Ingatlannet.hu. A községekben és a kisebb városokban a felére esett vissza az építendő lakások száma. A megyei jogú városokban 27 százalékos, a fővárosban 16 százalékos volt a csökkenés.
 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo